Rohamautóval Freetownig


Pénteken elstartolt a „fapados Dakar”, az indulók között egy kisebb kontingens szatmárival.

„A Budapest-Bamako a sivatagi ralik lángját viszi tovább Afrikában. A rajt nem Párizs, hanem Budapest. A cél pedig mindig egy más nyugat-afrikai főváros. A költségek elviselhetőbbek, a szabályok kötetlenebbek, de a kaland és a kihívás változatlan” – hirdeti az önmagát „fapados Dakarnak” is nevező verseny.

Ebben az esetben azonban a versenyt idézőjelbe illik tenni, mivel ez a rali sokkal inkább szól jótékonyságról, mint magáról a helyezésekért folytatott küzdelemről. Még ha a szervezők három kategóriában írják is ki a B2-őt: verseny, túra és spirit. Utóbbi esetében a szervezők megfogalmazása is jelzi, vér komoly dologról van szó: csakis „ipari hulladék autók és motorok” indulhatnak el. A legfontosabb cél azonban a segítség: minden csapat egy jó adag segélyt – gyógyszerek, ruhaneműk, szerszámok, különböző berendezések – visz magával, de legtöbben magát a járművet is odaajándékkáz.

A Budapest-Bamako 2005-ben született meg, népszerűsége pedig folyamatosan nőtt. Idén mintegy 700 személy nevezett be közel 300 csapatban. Jó néhányan neveztek be Erdélyből is, csak Szatmárnémetiből 16-an vették célba az idei végállomást, Sierra Leone fővárosát, Freetownt: Vajda Lóránd, Oláh László és Teleki Béla motorral, a Bora Attila, Kádas Csaba, Maier Calin trió egy Mercedes 407D-vel, a Czikai Éva -Dan Fabian páros egy Renault Megan kabrióval áll rajthoz, a Nagy Krisztián, Szilveszter Márton, Rácz Szabolcs és Makkai Attila kvartett egy Mercedes E-osztállyal, Pop Ovidiu, Tasi Tamás, Belbe Darius és Osan Cristian pedig egy Nissan Pathfinderrel.

Mindezek közül minden kétséget kizáróan a legérdekesebb a Bora – Kádas – Maier trió Mercedes 407D- je. Amit 1983-ban gyártottak és korábban rendőrségi rohamautóként funkcionált! Indulás előtt végeztek persze rajta néhány átalakítást, ám a veterán járgány ezzel együtt sem bír 60 km/h-nál gyorsabban menni. Talán még dombon lefelé sem…

A Budapest – Bamako szellemiségét mi sem jellemzi jobban, mint az alábbi történet, amelyet Nagy Krisztián, Szilveszter Márton, Rácz Szabolcs és Makkai Attila alkotta Quattro elnevezésű csapat osztott meg a helyi Szatmar.ro portállal rögtön útjuk első napján. „Egy sepsiszentgyörgyi csapatnak az olaszországi autópályán csúnyán kezdett szólni a motorja. Megkértek minket, hogy vegyünk át egy csomagot tőlük, amit el kellene juttatni a célba, mert ők már megvették a repülőjegyet hazafelé. Egy szervizudvarban tanácstalanul álltak, mi meg szétszedtük a járgány motorjának egy részét és megtaláltuk a hibát. Egy filléres alkatrész pótlásával a kaland mehet tovább!”.

fotók: facebook.com/krisztian.nagy/ szatmar.ro

A rovat legfrissebb hírei