Rájátszást ért az újabb győzelem


A Titánok után a Hokiklub Budapestet is legyőzték a gyergyóiak.

 A Fehérvári Titánok legyőzése után egy papíron könnyebb, ám annál fontosabb mérkőzés elé nézett a Gyergyói HK jégkorongcsapata az Erste Liga középszakaszának alsóházában. Egy győzelem ugyanis, a nap másik meccsének kedvező alakulása mellett, rájátszást ért.

Ennek megfelelően vetették bele maguk a küzdelemben a gyergyói hokisok, akik az 5. perc elején a remek formában levő Tendler révén megszerezték a vezetést. És, hogy a helyzetük még jobb legyen az első 20 perc végén Valdix, majd a másodi felvonás elején Péter Zsolt is betalált magabiztos háromgólos vezetéshez juttatva a piros-fehéreket. A folytatásban még mindkét fél kihagyott egy-egy emberelőnyt, ám az eredmény nem változott.
 
A záró felvonást ezúttal i jól indított a GYHK és R. Rupert értékesített egy kipattanót. Ekkor azt lehetett gondolni, hogy végez ezen mérkőzésnek, ám a vendégek egy perc leforgása alatt a sírból hozták vissza a meccset két gólt szerezve. A Hokiklub igyekezett, ám a hazaiak remekül őrizték a kétgólos előnyüket, hogy a hajrában egy üres kapus góllal lezárják a nyitott kérdéseket.
 
A GYHK győzelmének köszönhetően, illetve annak, hogy az Újpest elvitte a három pontot Káposztásmegyerről a Vasas otthonából, eldőlt, hogy biztos résztvevői a rájátszásnak. A soron következő négy mérkőzésük így tétnélküli lesz.
 
Erste Liga, alsóház
Gyergyói HK – Hokiklub Budapest 5–2 (2–0, 1–0, 2–2)
Gólszerzők: Tendler (5., 60.), Valdix (19.), Péter Zs. (24.), R. Rupert (45.), illetve Németh Á. (46.), Satek (46.).
 
Schiller-Vasas HC – Újpest 1–5 (0–4, 0–1, 1–0)
 
A tabella állása: 1. Gyergyói HK 15 pont (4 meccs), 2. Újpest 13 (4), 3. Fehérvári Titánok 10 (4), 4. Hokiklub Budapest 4 (5), 5. Schiller-Vasas HC 4 (5).
 
Fotó: GYHK / facebook

A rovat legfrissebb hírei