Szenzáció Brnóban – Szőcs közreműködésével! Videóval!


Váratlan bravúrral kezdte meg a világbajnoki selejtezők Elit körét a román futsal válogatott.

Bravúr a javából! Románia futsal-válogatottja vasárnap este legyőzte Európa negyedik legjobb válogatottját, Kazahsztánt a csehországi Brnóban zajló világbajnoki selejtező Elit körének nyitónapján! Szőcs László a kezdő ötösben kapott helyet, Hadnagy István pedig a kispadon kezdett.

Három hónapon belül immár második alkalommal csapott össze Románia és Kazahsztán világbajnoki selejtezőn. Október végén a Karácsonkőn rendezett selejtezők során Szőcsék Hollandiát és Albániát megelőzve, viszont Kazahsztán mögött a második helyen végezve jutottak tovább az Elit körbe. Akkor, október 26-án a kazahok simán, 4-2-re nyertek.

Most viszont a már az eddigi selejtezőmérkőzéseken is remek első félidőket produkáló románok sokkolták az ellenfelet: a 38 éves Dumitru Stoica másfél perc elteltével megszerezte a vezetést. Sokáig nem történt semmi érdemleges a pályán, majd bő fél óra elteltével alaposan felgyorsultak az események: Savio a 33. percben megduplázta a román előnyt, mi több, fél perccel később a kapus Toni Tonita már háromra növelte csapata fórját. Higuita a 39. percben már csak szépíteni tudott, beállítva ezzel a 3-1-es román győzelemmel véget érő meccs végeredményét.

A folytatásban Románia hétfőn a házigazda csehekkel, szerdán pedig Szlovéniával csap össze. A négy selejtezőcsoport győztesei automatikusan kvalifikálják magukat a világbajnokságra, a csoportmásodikak pedig oda-visszavágós pótselejtezőt vívnak majd egymással.

Az őszi világbajnokságon eddig három csapat részvétele a biztos: Litvánia a házigazda jogán, Oroszország és Salamon-szigetek pedig az európai, illetve az óceániai selejtezők győzteseként kvalifikálták magukat.

Románia még soha nem jutott ki világbajnokságra!

Security Check Required

(null)

fotó: frf.ro

A rovat legfrissebb hírei