Dögunalom és 3 pont a CFR-nek


A rangadók rangadóját rendezték a román labdarúgó-bajnokság 23. játéknapján, ahol a Kolozsvári CFR a FCSB-t fogadta.

Az előzetes latolgatások szerint a román labdarúgó-bajnokság megnyerésére két csapat pályázik nagy eséllyel. Az egyik a címvédő Kolozsvári CFR, míg a másik a FCSB. A sors pedig úgy hozta, hogy a két fél a tavaszi idényt épp egymás ellen indított.

A CFR fellegvári stadionjába megrendezett találkozó viszont mindenki számára csalódást okozott. Mindkét alakulaton látszott, hogy a téli felkészülésből csöppentek bele a mély vízbe. Kemény mezőnyharc zajlott a pályán, gyakorlatilag esemény nélkül, vagy épp arra sem igazán volt lehetősége a szurkolóknak, hogy egy nagyot felszusszanjanak.

Helyzetek nélkül csordogált, telt el az első 45 perc. Kapura tartó lövéseket feljegyezhettünk, de komolya akció nem igazán volt. Talán egyedül a kolozsvári Costache fejese jelenthetett volna némi veszélyt, ha az nem kerüli el a kaput.

A második félidőre reménykeltőbb játékot mutattak a felek. Jöttek is a helyzetek, no nem futószalagon, hanem csak csínján. És veszély sem sok volt bennük, ezúttal sem.

A fordulást végül a 77. perc döntötte el. A kapura törő Deacot utolsó emberként Planics buktatta, amiért Kovács István játékvezető piros lapp díjazta. A megítélt jobboldali szabadrúgást a sértett végezhette el mintegy 17 méterről, de a labda a sorfalról lepattant, de az épp Vinicius elé került. A védő a bukaresti védők gyűrűjéből remekül hámozta ki magát és helyzete a játékszert a hálóba.

Ezzel a góllal pedig el is dőlt a mérkőzés, hiszen a megfogyatkozott vendégek, nem tudtak veszélyesek lenni a kolozsvári kapura. Igaz 90 perc alatt egy kaput eltaláló lövést sem jegyeztek… Így eleve nehéz is lett volna.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 23. forduló
Kolozsvári CFR – FCSB 1–0 (0–0)
Gólszerző:
Vinicius (79.)
CFR:
Arlauskis – Burcă, Vinicius, Boli, Camora – Itu (Hoban, 60.), Bordeianu, Djokovic, Deac, Costache (Petrila, 84.) – Omrani (Rondon, 72.). Edző: Dan Petrescu.
FCSB: Bălgrădean – Crețu, Planic, Cristea, Momcilovic (Olaru, 46.) – Moruțan, Nedelcu, Oaidă, Tănase, Man – Coman (Gnohere, 85.). Edző: Bogdan Vintilă.
Vezette: Kovács István (Nagykároly).

Fotó: hotnews.ro

A rovat legfrissebb hírei