Hihetetlen összeomlás, fél perc alatt úszott el a vébé!


Fél perccel a vége előtt még 2 góllal vezetett Románia és biztos vébé-résztvevő volt. Aztán…

Tizenhat másodperc! Ennyi hiányzott a román férfi futsal-válogatottnak ahhoz, hogy történelme során első alkalommal kijusson a világbajnokságra. Mi több, a helyzet ennél sokkal drámaibb, a kudarc pedig annál inkább fájóbb, hogy két és fél perccel a vége előtt még három, 44. másodperccel a végső sípszó előtt pedig még két góllal vezetett Szőcs László és Hadnagy István csapata a mindent eldöntő meccsen Szlovénia ellen.

Románia azzal a tudattal lépett pályára a csehországi Brno városában megrendezett selejtezőcsoport utolsó mérkőzésén, hogy tudta: amennyiben nyer az addig pont nélküli, tehát a vébérészvételre már esélytelen szlovénok ellen, akkor biztosan ott lesz Litvániában a vébén. A Szőcs Lászlóra és Hadnagy Istvánra ezúttal kezdőként nem számító román válogatott ennek megfelelő szellemiségben is lépett pályára, Cristian Matei révén már a 11. percben megszerezte a vezetést. Ezt ugyan Ziga Ceh hat perccel később kiegyenlítette, ám Matei a 19., majd a 28. percben is betalált. Mi több, Toni Tonita kapus góljával 13 perccel a vége előtt már 4-1 volt az állás. Románia több mint fél lábbal a vébén érezhette magát.

A Tonita gólja után alig két másodperccel - mintegy intő jelként - Kristjan Cujec is betalált, ám Szőcséknek még ekkor is két gólos előnyük volt. Az igazi villámcsapás viszont a végére maradt, az utolsó percben ugyanis nyolc másodperc alatt előbb Nejc Hozjan, majd Teo Turk is gólt szerzett – így 16 másodperccel a vége előtt elúszott a történelmi kvalifikáció.

Pontosabban ekkor még reménykedhetett abban Románia, hogy Csehország nem kap ki Kazahsztántól, ám a világranglista 7., az európai ranglista 4. helyezettje esélyt sem adott a házigazdáknak és 5-2-re nyert.

Pedig milyen jól indult Románia számára a selejtezőcsoport, vasárnap este ugyanis nem kis szenzációt okozva legyőzte a kazahokat. Jött aztán a 4-0-ás cseh pofon - a végére pedig maradt a 3. hely a csoportban 4 ponttal, az egyaránt 6 pontos Kazahsztán és Csehország mögött, az 1 pontos Szlovénia előtt.

 

A rovat legfrissebb hírei