Hatalmas magyar győzelem Nottinghamben


A magyar jégkorong válogatott hatalmas küzdelemben, szívét lelkét kitéve a jégre legyőzte Nagy-Britanniát. Rigába folytatják Sofronék!

 

Aki győz az bejut az olimpiai selejtező utolsó körébe! Ez volt a tétje a Nagy-Britannia – Magyarország jégkorong mérkőzésnek, amelyre Nottinghamben került sor. 
 
Az A csoportos briteknek kedves emlékeik lehettek a legutolsó magyarok elleni meccsről, hiszen két évvel ezelőtt Budapesten 15.8 másodperccel a vége előtt egyenlítettek és a kiharcolt 1 pontnak köszönhetően jutottak fel a világelitbe épp Sofronék kárára.
 
Volt tehát miért visszavágni.
 
A Motorpoint Arenában 4544 néző volt kíváncsi a torna zárómérkőzésére, amelyen a magyar válogatott szakmai stábja az észtek ellen térdsérülést szenvedett Kóger Dániel mellett a gyomorbántalmakkal küszködő Benk Andrásra sem számíthatott.
 
A bemelegítésnél határozottság sugárzott a magyar játékosok arcáról, akik koncentráltabban kezdték az összecsapást, mint szombaton a romániai válogatott ellenit. A csapatok magas tempót diktáltak, ebből adódóan mindkét oldalon akadtak pontatlanságok. Ahogy a lelátón a magyar drukkerek tartották a lépést a többszörös túlerőben lévő hazai nézőkkel, úgy a jégen is egyenlő erők küzdelmét hozta az első húsz perc mezőnyben és a kapuk előtt is: az A csoportos britek nyolc, a magyarok hét alkalommal kísérleteztek.
 
Az első szünet a tornán már-már unalomig ismételt dallal, a Sweet Caroline-nal zárult, a második harmad pedig magyar emberelőnyös góllal kezdődött: a védő Stipsicz Bence lőtt tökéletesen. Noha a szigetországiak lényegesen többet próbálkoztak a játékrészben – 22, illetve 6 volt a lövések száma –, a veszélyesebb helyzetek a harmad első felében az ő kapujuk előtt alakultak ki, és a különbség is nőtt a találkozó derekán: a szombati hosszabbítást eldöntő Erdély Csanád villant. A szünetig hátralevő időben döntően a magyar harmadban zajlott a játék, ám a vendégek fegyelmezetten állták a brit rohamokat.
 
A záró felvonás szerencsés brit találattal indult: Matthew Myers húzta a korongot az addig 31 védést bemutató Rajna kapuja felé, és a pakk a térdelő kapus mammutjáról csorgott be. Hogy hamar visszaálljon a kétgólos különbség, arról az észtek ellen triplázó Hári János gondoskodott egyéni villanással. A nézőtérről érkezett a „Harcoljatok!” buzdítás, a magyar válogatott pedig azonos létszámnál és emberhátrányban is küzdött előnye megtartásáért, megharcolt minden korongért. Sőt, Sofron István a kiállítása után a pályára lépve korcsolyázott keresztbe a kapu előtt, majd éles szögből be is vette. A rendkívül feszült hajrában is rendületlenül érkeztek a brit támadások, ám az önfeláldozó blokkok, a jó helyre tett ütők és Rajna remek védései sorra megakadályozták a brit gólszerzést.
 
Így az elmúlt időszak legjobb teljesítményét felmutató magyar válogatott „visszavágott” a két évvel korábbi vb-ért, és saját közönsége előtt legyőzve előzte meg a brit csapatot.
 
A magyar válogatott az utolsó olimpiai selejtező körben Lettországba utazik. A Rigában sorra kerülő tornán a házigazdák mellett Franciaország és Olaszország lesznek az ellenfelek. A kvartettből, amely tornát augusztus 27-30. között rendeznek, csak az első helyezett jut ki a pekingi ötkarikás játékokra.
 
Olimpiai selejtező, 3. forduló
Nagy-Britannia – Magyarország 1–4 (0–0, 0–2, 1–2)
Gólszerzők: Myers (41.), illetve Stipsicz (21.), Erdély (32.), Hári (46.), Sofron (52.).
 
A torna végeredménye
1. Magyarország 8 pont
2. Nagy-Britannia 6
3. Románia 4
4. Észtország 0.
 

A rovat legfrissebb hírei