Játékvezetői támogatással nyert a Győr Valceában – állítja a magyar beálló


Jól érzi magát Valceában a Győrrel korábban a csúcsra érő magyar válogatott.

 A játékvezetők segítsége is közrejátszott abban, hogy a Győr nagyon simán, 29-20-ra nyerni tudott szombaton a női kézilabda Bajnokok Ligája második főcsoportjának mérkőzésén Valceában – állítja a hazaiak magyar válogatott játékosa, Asma Elghaoui.

„Szinte végig emberhátrányban játszottunk, így pedig lehetetlen tartani a lépést a Győrrel, mondta a Gazeta Sporturilornak a tunéziai Monasztirban született 28 éves beálló, aki 7 góljával csapata legeredményesebbje volt. Nem panaszkodni akarok, de a játékvezetők mintha mindig a gazdagabbakat támogatnák”, tette hozzá a magyar válogatott játékos.

Elghaoui a Ribat Monastir, a francia HBC Nimes és az orosz Dinamo Volgograd érintésével került Magyarországra: Siófok, Győr, Siófok, majd a nyártól a CSM Valcea volt pályafutásának eddigi íve. A Győrrel 2018-ban Bajnokok Ligáját, a Siófokkal tavaly EHF-kupát nyert, idén pedig a negyeddöntőben várja új csapatát.

A román sportnapilapnak elmondta, szeret Valceában játszani, külön kiemelve a szurkolókat, „akik plusz erőt és energiát adnak nekünk elkötelezettségükkel”, fogalmazott a korábbi 69-szeres tunéziai válogatott játékos.

fotó: tribunavalceana.ro

A rovat legfrissebb hírei