Fiatal jobbszélsőt igazoltak a kolozsvári vasutasokat


Az új szerzemény már a negyedik játékos, aki ugyanonnan érkezik Kolozsvárra.

 A mindössze 20 esztendős Razvan Andronic leigazolásáról számolt be hivatalos honlapján hétfő este a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata. A jobbszélső középpályás a Botosani csapatától tette át székhelyét a címvédő és jelenlegi listavezető vasutasokhoz.

„Engem azért fizetnek, hogy eredményeket és trófeákat mutassak fel, nem pedig azért, hogy játékosokat neveljek ki”, fogalmazott korábban Dan Petrescu vezetőedző. Aki a hétvégi, Gaz Metan Medgyes elleni bajnokit közvetően úgy nyilatkozott: érkeznek még játékosok csapatához, hisz a keret meglehetősen idős, szüksége van fiatalításra…

Nem ez azonban az egyetlen ellentmondás a csapat átigazolásai terén. A télen érkezett négy játékos közül hárman még a keretbe se fértek be az idei két bajnokin….Egyedül a lengyel Grzegorz Sandomierski mutatkozhatott be, aki a sérült Giedrius Arlauskist helyettesítette a kapuban.

De térjünk vissza Andronicra, aki a jelenlegi szezon elején mutatkozott be, méghozzá rögtön góllal a FCSB ellen. Összesen nyolc bajnokin kapott lehetőséget, mindössze 307 percet. A mértékadó transfermarkt.de szerint a CFR alig 60.000 eurót fizetett a portál által 200.000 euróra taksált játékosért. Aki már a negyedik olyan futballista, aki a Botosani-tól igazolt a CFR-hez az elmúlt két évben a középpályás Mihai Bordeianu, a védő Andrei Burca és a jobbszélső Catalin Golofca után.

És ha már jobbszélsők: ezen a poszton a klubikon Ciprian Deac és Colofca mellett próbálkozhat játékperceket kiharcolni magának Andronic. Aki a Sevilla elleni Európa Liga mérkőzéseken biztosan nem játszhat, mert a nemzetközi átigazolási időszak január 31-én lejárt. Romániában az az abszurd helyzet áll fenn, hogy február 17-ig még lehet igazolni – azaz szinte az alapszakasz végéig….

fotó: cfr1907.ro

A rovat legfrissebb hírei