A Cannavaro-tesók is eljönnek Kolozsvárra


Egyre több nemzetközi sztárvendég neve kerül nyilvánosságra.

A Cannavaro-testvérek, Fabio és Paolo is jelen lesznek június 13-án a kolozsvári Sports Festival-on, írja a sportincluj.ro portál. Ezzel újabb világsztárok nevei kerülnek nyilvánosságra azok közül, akik pályára lépnek a kincses város sportünnepén.

Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Sport Festival különlegessége, hogy annak keretein belül rendezik meg az Intert, a Parmát, a Chelsea-t, a Juventust és a Fiorentinát is megjárt, 77-szeres román válogatott Adrian Mutu búcsúmeccsét. A találkozón Románia korábbi sztárjai mérik össze erejüket a nyugalmazott világsztárokkal.

Amint azt korábban maga Mutu elmondta, a Team Romaniát az 1994-es világbajnokságon negyeddöntős Aranygeneráció és az ünnepelt generációjának elegye alkotja majd. A World Stars csapatában pedig nagyrészt Mutu egykori klubtársai kapnak majd helyet. Korábbi bejelentések szerint már visszaigazolta jelenlétét két 2006-os olasz világbajnok, az AS Roma-ikon Francesco Totti, valamint a Milan és a Juventus hajdani karmestere, Andrea Pirlo.

A legújabb bejelentés szerint eljön Kolozsvárra a 2006-os világbajnok válogatott csapatkapitánya, az év Aranylabdása, Fabio Cannavaro is. A 136-szoros olasz válogatott egykori Inter-, Juventus- és Real Madrid- játékos Fabióval tart öccse, Paolo is. Ő nem futott be akkora karriert, mint bátyja, a felnőtt válogatottságig nem jutott el, ám aki 422 alkalommal lépett pályára az olasz SeriaA-ban olyan csapatokban, mint a Parma és a Napoli – utóbbinak csapatkapitánya is volt –, annak nincs miért szégyenkeznie.

 

A rovat legfrissebb hírei