Külföldi és belföldi ajánlatai is vannak


A Bajnokok Ligáját is megjárt erdélyi magyar játékos szerződést bontott NB I-es klubjával.

Külföldi és belföldi ajánlatai is vannak Zsiga Ervinnek, a szatmárnémeti támadó ugyanis péntek este közös megegyezéssel felbontotta szerződését a Kaposvári Rákóczi csapatával, tájékoztatott egyik ügyfeléről Karda Attila.

A 28 éves jobb oldali szélső, aki szükség esetén a bal szélen is feltalálja magát, 2018 óta szerepelt a kaposvári zöld-fehéreknél, tavaly 22 meccsen 11 gólpasszával és egy góljával segítette feljutáshoz csapatát. Két évvel korábban a Balmazújváros együttesének feljutásában vállalt oroszlánrészt.

A magyar élvonalban viszont rendre nem volt szerencséje, több komoly sérülése is visszavetette. Sérülés miatt hagyta ki szinte a teljes őszi szezont is, a téli felkészülést visoznt már végigcsinálta, a tavaszi idény első két fordulójában pedig egy-egy félidőt játszott is a Rákócziban a Diósgyőr és a Paks ellen: előbbi meccsen a szünetben állt be, utóbbin kezdőként a szünetben cserélték le.

Zsiga pályafutása villámrajtot vett, 2012-ben a Vaslui színeiben a Bajnokok Ligája 3. selejtezőfordulójában is pályára lépett a Fenerbahce ellen 4-1-re elveszített mérkőzésen.

„Ervinnek környezetváltásra volt szüksége, a Rákóczi vezetőinek pedig köszönettel tartozunk, amiért ezt megértették és érvényes szerződése ellenére elengedték, nyilatkozta Karda Attila az erdélysport.hu-nak. Több érdeklődővel is tárgyalásban vagyunk, a legkomolyabbnak az FK Csíkszereda és egy litván csapat, a Suduva tűnik”, tette hozzá a marosvásárhelyi játékosügynök.

A rovat legfrissebb hírei