Kikapott mégis középszakasz győztes a Ferencváros


Izgalmasra sikerült a jégkorong Erste Liga hétfő esti játéknapja.

Két mérkőzést rendeztek a jégkorong Erste Liga hétfői játéknapján. A pakliban ezen két meccs előtt még az is benne volt, hogy esetleg nem a címvédő Ferencváros húzza be az elsőséget a felsőházban.

Ehhez viszont a Dunaújvárosi Acélbikáknak győzniük kellett volna Brassóban a Corona vendégeként, ahol az idei szezonban még nem sikerült pontot sem hozniuk. Ezúttal sem sikerült. Zsók Leventéék remek első harmadot tudtak le hiszen háromgólos előnyre tettek szert, igaz a teljes örömöt elrontotta Hüffner gólja. Innetől kezdve jó kis meccs alakult ki, ám a vendégek egy gólnál közelebb nem tudtak férkőzni a hazaiakhoz, akiknek minden kapott gólra volt válaszuk. A hajrá kétgólos hátrányba találta az Acélbikákat, akik érthető módon megpróbálkoztak a kapuslehozatallal, de ez visszafelé sült el.
 
A nap másik meccsén a címvédő Ferencváros-Telekom két harmadon át érvényesítette a papírformát és vezettek a Debrecen vendégeként. Hogy a brassói meccs eredményének köszönhetően-e, vagy hogy a Debrecen igencsak felszívta magát a házigazdák nagy hajrát nyitottak és 8–6 arányban diadalmaskodtak.
 
Veresége ellenére biztos középszakasz győztes lett a Ferencváros, míg a második helyre a Brassói Corona jött fel. Helye viszont nem biztos, hiszen a Dunaújváros és a Debrecen is megelőzheti. Ugyanakkor mögéje tud kerülni a Csíkszeredai Sportklub, amennyiben kedd este két góllal veri az Acélbikákat és a Debrecen egy pontnál többet nem szerez Pesterzsébeten.
 
Erste Liga, felsőház
Brassói Corona – Dunaújvárosi Acélbikák 6–3 (3–1, 1–1, 2–1)
Gólszerzők: Zsók (5., 17.), Gliga (14.), Franko (26.), Péter (50.), Fowlie (59.), illetve Hüffner (20.), Turcotte (5., 47.).
 
Debreceni DEAC – Ferencváros-Telekom 8–6 (2–4, 1–0, 5–2).

A felsőházi állása: 1. Ferencváros-Telekom 16 pont, 2. Brassói Corona 15, 3. Dunaújvárosi Acélbikák 13, 4. Debreceni DEAC 12, 5. Csíkszeredai Sportklub 10.
 
Fotó: Daniel Maximilan Milata / Maxim's Sports / Facebook

A rovat legfrissebb hírei