Utolsó lett az alapszakaszgyőztes Csíkszereda


Menny és pokol. Így jellemezhető a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának idei teljesítménye.

Hat vesztes középszakasz mérkőzés után parádés 6–1-es győzelmet aratott a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata az Erste Liga felsőházában a Debreceni DEAC elle és úgy nézett ki, hogy a január eleje óta tartó hullámvölgyből sikerült kimászni. Ezzel a sikerrel pedig megvolt a lehetőség arra is, hogy amennyiben legyőzik a felsőház utolsó meccsén a Dunaújvárosi Acélbikákat, akkor előreléphetnek a harmadik helyre, annak ellenére, hogy alapszakaszgyőztesként még az első helyről kezdték ezen szakaszt a csíkiak.

A mérkőzés viszont meglehetősen visszafogottan indult, az első komoly helyzetre a 13. percig kellett várni, ekkor Farkas lecsorgó lövése kipördült Hughson lepkéséből és a korong a vasról pattant ki. A nagyobb helyzetek továbbra is vendégek kapuja előtt adódtak, de megúszták gól nélkül az Acélbikák.

A második harmadból 24 másodperc telt el, amikor Bíró Tamás megszerezte a vezetést, miután Hughson bevédte lövését. A hazai öröm nem tartott sokáig miután Dansereau egyenlített 20 másodperccel később. Sőt, a DAB maradt lendületben, s Németh Péter veszélyeztetett. A Sportklub kettős hátrányba került, miután Brophey és Kuljas is összeszedett egy 2+10 percet. Az első fór már lecsorgott, amikor újra Dansereau talált be, ezzel vezetett az Újváros. Egyenlő létszám mellett a Csíkszereda is rákapcsolt, beszorította az ellenfelet, majd kettős emberelőnybe kerülve Bíró Tamás egyenlített a harmad végén egy sakk-mattra játszott akció végén.

A záró felvonás elejét megint elrontotta a Sportklub. Egy gyors vendégkontra végén Dansereau mesterhármast szerzett. Nehezen tért magához a Sportklub, de fokozatosan átvette az irányítást, ám ezúttal nem tudott betalálni, a vendégek pedig nagyszerűen tördelték a játékot. A hajrára Jason Morgan időt kért, de ez sem segített. Egy újabb kontra végén Hüffner élt egy adódó lehetőséggel, és eldöntötte a meccset.

A sikerrel a DAB feljött a második helyre, így csütörtökön az FTC után másodikként választhat ellenfelet magának. A Csíkszereda a remek alapszakasz után egy meccset nyert a középszakaszban, mindössze négy pontot gyűjtött, így az ötödik helyen zárt.

A nap másik meccse teljesen tét nélküli volt hiszen a biztos alsóházi győztes Gyergyói HK a szeozn utolsó meccsét letudó Schiller-Vasas HC-t fogadta. Jól kezdtek a vendégek, de aztán a Gyergyó átvette az irányítást, majd a 11. percben a vezetést is megszerezte Péter Zsolt révén. A folytatásban mindkét együttes kihagyott egy-egy fórt. A második harmad áthúzódó gyergyói kiállítással kezdődött, aztán 12 másodpercig kettős emberelőnyben is támadhatott a Vasas, de ezzel nem tudott élni. A hazai gárda is eltékozolt két előnyt, aztán a 33. percben Ferenc Csibi Róbert növelte a különbséget. Az utolsó harmadra is hagyott egy gólt a Gyergyó, az utolsó percben Csergő talált be.

A hazaiak így győzelemmel fejezték be a középszakaszt, és az alsóházat az első helyen zárták, míg a Vasas végső helyezése a szerdai HKB – UTE találkozótól függ.

Erste Liga, felsőház
Csíkszeredai Sportklub – Dunaújvárosi Acélbikák 2–4 (0–0, 2–2, 0–2)
Gólszerzők:
Bíró T. (21., 39.), illetve Dansereau (21., 29., 42.), Hüffner (59.).

Az állás:
1. Ferencváros-Telekom 16 pont, 2. Dunaújvárosi Acélbikák 16, 3. Brassói Corona 15, 4. Debreceni DEAC 12, 5. Csíkszeredai Sportklub 10.

Erste Liga, alsóház
Gyergyói HK – Schiller-Vasas HC 3–0 (1–0, 1–0, 1–0)
Gólszerzők:
Péter (11., 33.), Csergő (60.).

Az állás: 1. Gyergyói HK 26, 2. Újpest 19, 3. Fehérvári Titánok 14, 4. Schiller-Vasas HC 6, 5. Hokiklub Budapest 5.

Fotó: Csíkszeredai Sportklub / Pál Zoltán / facebook
 

A rovat legfrissebb hírei