A világ legjobbjai ugranak le Barcarozsnyóra


A román sporttörténelem egyik legjelentősebb eseményének ad otthont az erdélyi kisváros.

Ha már a sportolók és sportsikerek területén nem áll valami jól Románia, az eseményszervezés területén azért sikerül begyűjteni egy-két jelentős „skalpot”. A 2013-as európai ifjúsági olimpiai játékok után ugyanis ezen a hétvégén a férfi síugró világkupa két futamának ad otthont Barcarozsnyó. Az ország történelmében először!

A futamot eredetileg az egyesült államokbeli Utah állam Pine Mountaine nevű síparadicsoma szervezte volna meg – csakhogy a nemzetközi szövetség nem volt megelégedve az amerikaiak által kínált feltételekkel. így esett a választás a dél-kelet erdélyi városra.

Amely pontosan a 2013-as rendezéssel bizonyította, hogy képes megfelelni a magas elvárásoknak, amiket egy ilyen rangos sportesemény megkíván. Ez megnyitotta Barcarozsnyó számára az utat, az elmúlt években pedig többek között női síugró világkupa-, Kontinentális Kupa-, vagy éppen ifjúsági északisi világbajnoki futamnak adott otthont. Mindközül azonban kétségtelenül a férfi síugró világkupa-futam bír a legnagyobb jelentőséggel.

Ezzel Románia lett a 21. ország, amely vendégül láthatja a sorozat valamely futamát.

Erdély legnagyobb, a 15. századból származó parasztvárának is otthont adó Barcarozsnyó a lehető legjobb úton halad tehát afelé, hogy a turistatérkép után felkerüljön a sportturizmus térképére is. A február 22-23-án sorra kerülő világkupán ugyanis a sportág legjobbjai vesznek részt. Köztük a jelenlegi listavezető osztrák Stefan Kraft, a tavalyi győztes japán Rjoju Kobajasi, továbbá a lengyel Dawid Kubacki, és Kamil Stoch…. Romániát a mindössze 18 éves Andrei Cacina képviseli.

Itt jegyeznénk meg, hogy Barcarozsnyó máris beírta magát a magyar sporttörténelembe: a január végi női világkupa-futamon szerezte meg a magyar síugró sport első világkupa-pontját a 30. helyen végző Vörös Virág.

A csütörtöki selejtezőket, valamint a pénteki és szombati versenyt élőben közvetíti a román közszolgálati televízió.

fotó: facebook.com/skirasnov

 

A rovat legfrissebb hírei