„Szenes Sanyi legenda lett”


Az egykori szatmárnémeti középpályásról emlékezett meg a Ferencváros hivatalos magazinja.

Szenes Sanyi lába elsül címmel hozott le cikket a Zöld-Fehér Életmód-és Sportkultúra Magazin. A Ferencváros hivatalos magazinjának februári számában Szentesi Zöldi László cikkíró egyenesen legendának nevezi az egykori szatmárnémeti középpályást.

Az akkor 22 éves Szenes 1990 augusztusában, az Újpest elleni idegenbeli rangadón debütált a Ferencváros színeiben – egy másik szatmárnémeti játékos, Patkós Csaba társaságában. De még hogy debütált! Rögtön az első percben megkerült egy hazai védőt és megszerezte a vezetést a zöld-fehérek számára, majd a 33. percben jó 20 méterről bombázott a hazai kapuba. „A romániai fiú” (ahogyan a mérkőzést közvetítő Vitray Tamás fogalmazott) remeklésének (is) köszönhetően a zöld sasok 5-0-val mosták fel a padlót az ősi riválissal.

„Akkor és ott legenda született”, írja a cikk. „Szenes annak ellenére legenda, hogy néhány jó és néhány kevésbé jó mérkőzés után kiszorult a csapatból”, fogalmaz Szentesi Zöldi László.
Szenes három évig, 1993-ig játszott a Ferencvárosban, majd (a wikipédia aatai szerint) 57 bajnoki és 7 gól után a Vasasba tette át székhelyét, ahol két év alatt 35 meccsen 8 gólt szerzett. Fia, Bence jelenleg az NB II-es Vác játékosa. A másik szatmári újonc, Patkós Csaba 1992-ig maradt, 22 alkalommal lépett pályára.

Újpest-Ferencváros | 0-5 | 1990. 08. 18 | MLSZ TV Archív

"1990/91, NB I, 1. forduló. Nyilasi Tibor edzőként, Lipcsei Péter játékosként szerepelt először tétmeccsen a Ferencvárosban. Szenes Sándornak is ez volt a be...

„Akkor és ott elkezdődött valami az én nemzedékem számára. Erdélyből igazolt srác rúgott két gólt a Dózsának. Erdély akkoriban, a tiltás feloldása után ismét beszédtéma lett a magyar társadalomban. Berobbant életünkbe Erdély, a szabad közbeszéd… Akkoriban kezdtünk Erdélybe járni, bebarangoltuk az elszakított országrészeket és azt láttuk-hallottuk, hogy a Kárpát-medencében minden komolyabb ember zöld-fehér szurkoló, és hogy Székelyudvarhelyen, Kassán, Szabadkán vagy Eszéken Albert vagy Varga nevét ugyanolyan áhítattal ejtik ki, ahogyan itthon, a kilencedik kerületben”, foglalja össze az ikonikus és sorsfordító idők szellemiségét a szerző.

Azokét az időkét, amikor egy Szatmárnémetiből elindult fiú legendává lett a magyar sport legendás klubjában, a Ferencvárosban.

A rovat legfrissebb hírei