Szentkúti: Megtanultam, hogy a végsőkig harcolni kell!


Remekel az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában a Kolozsvár U14-es csapata – és Szentkúti is.

Nyolc forduló telt el eddig az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában, az U14-es korosztályban, ahol az U-BT Kolozsvár fiataljai remekül kezdték a sorozatot: hat győzelem mellett mindössze két vereséget szenvedtek el, jelenleg 7. helyen állnak a 28 csapatot felsorakoztató mezőnyben.

A csapatban pedig remekel Szentkúti Ákos is. A 14 éves tehetség nevéhez eddig 159 pont fűződik. Több alkalommal is csapata legponterősebb játékosa volt, a cseh Sokol Prazsky ellen 82-68-ra elveszített meccsen például 30 pontot dobott. Az U-BT pontjainak szinte a felét. De például a BC Megyeri Tigrisek ellen is 28 pontig jutott.

Ki kell emelnünk továbbá a szerb KK Beko elleni, valószerűtlenül nagy aranyú győzelmet, amikor a kincses város csapata 142 pontot dobott és mindössze 33-at kapott. Ezen a találkozón 8 kolozsvári legény is tíz pont fölött dobott, többek között a 14-ig jutó Szentkúti és a 10-ig jutó Pápai Patrik is.

„Az ország határain kívüli versenysorozatban lejátszott meccsek rendkívül hasznosak számunkra, mert megtapasztalhatjuk, miként játszanak a külföldi csapatok”, idézi az U-BT Kolozsvár hivatalos Facebook-oldala a fiatal tehetséget. „Legtöbb csapat, amellyel találkoztunk, nagyon jó volt, sok erős és technikailag képzett játékossal. Ez a tapasztalat megtanított engem arra, hogy a mérkőzés utolsó pillanataiig küzdenem kell, ha nyerni akarok”, fogalmazott rendkívül éretten Szentkúti.

A keretnek van egy másik magyar számú játékosa is, a mindössze 13 éves Pápai Patrik. Ő eddig öt mérkőzésen lépett pályára és 27 pontig jutott.

Az U-BT eddig mérkőzései (pályán töltött percek száma, pontok száma):
U-BT Kolozsvár – Szedeák Szeged 98-36
Szentkúti: 25 perc – 20 pont
Pápai :10 perc – 1 pont

U-BT Kolozsvár – Lokomitiv Plzen (cseh) 94-60
Szentkúti: 28 perc – 10 pont
Pápai -

U-BT Kolozsvár - Inter Bratislava (szlovák) 84-66
Szentkúti: 32 perc – 20 pont

U-BT Kolozsvár – BC Megyeri Tigrisek 103-59
Szentkút: 23 perc - 28 pont
Pápai -

U-BT Kolozsvár – KK Beko (szerb) 142-33
Szentkúti: 16 perc – 17 pont
Pápai: 15 perc – 10 pont

U-BT Kolozsvár – Oxygen Orange 1 (olasz) 70-76
Szentkúti: 16 perc – 14 pont
Pápai: 15 perc – 4 pont

U-BT Kolozsvár – Soproni Tigrisek 90-51
Szentkúti: 21 perc – 23 pont
Pápai: 13 perc – 4 pont

U-BT Kolozsvár - Sokol Prazsky (cseh) 68-82
Szentkúti: 29 perc – 30 pont
Pápai: 10 pont – 8 pont

A rovat legfrissebb hírei