Gyurta Dániel előtt nyert a Sportklub


Telt ház, remek hangulat és győzelem Csíkszeredában.

 Bár Debrecenben a DEAC 1–0-ra verte a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének második mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklubot mégis a kék-fehérek vághattak neki nagyobb önbizalommal a csíkszeredai páros mérkőzésnek.

Egyrészt, mert az első találkozón már elvették a hajdúságiak pályaelőnyét, másodsorban pedig azért, mert a középszakaszban nem tapasztalt közel legjobb kerettel tudtak pályára lépni. Visszajött az eltiltásból Taratuhin, míg sérüléséből felépül Adorján, Becze és a pont gyáros Shalla is. Igaz McLean visszatérésére még várni kell. Harmadsorban a túloldalon nemhogy sikerült volna mindenki hadrendbe állítani, de Sándor, Rutherford és Kiss Phil nem tudta vállalni a játékot.
 
A teltházas mérkőzésen a kezdő korongbedobást az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, Gyurta Dániel végezte el. Jó iramban kezdték a felek a mérkőzést, az első percekben több veszélyes hazai támadás volt, Hetényinek résen kellett lennie. Arról, hogy ne legyen a hétfői mérkőzéshez hasonló állóháború, Brophey gondoskodott, aki a 4. percben egy szemfüles találattal, remek egyéni megoldásból vezetést szerzett a házigazdáknak. A gól után azonnal megszületett a mérkőzés első kiállítása, Vokla pihenhetett 2 percig. Több veszélyes helyzet is kialakult a debreceni kapu előtt, azonban nem sikerült Hetényit másodjára is legyőzni. Ezután a DEAC is nagyobb iramra kapcsolt, ám Samankov a helyén volt. A harmad végére aztán újabb nagy csíki helyzetek alakultak ki. Biró is közel járt a második gólhoz, míg Becze a kapuvasat lőtte szét az utolsó másodpercekben.
 
A második felvonás elején némiképp váratlanul egyenlített a Debrecen, Kuleshov saját kipattanóját ütötte be a tétovázó csíki védők között. Az egyenlítés nem fogta meg a hazaiakat, módszeresen törtek Hetényi kapuja felé, míg a 29. percben Shalla csuklólövése a bal felsőben kötött ki, Hetényi semmit nem láthatott a lövésből. Azonnal növelhette volna előnyét a házigazda, a kéken hatalmas passzal kilépő Beczét cask szabálytalanul tudták megállítani a debreceni védők, a büntetőt azonban a sértett elhibázta. A 32. percben azonban már nem volt kegyelem: Essery kiállítását másodpercek alatt kihasználta a Sportklub, Kulyash elemi erejű lövésével szemben tehetetlen volt Hetényi. A Debrecennek egy hosszúra nyúlt emberelőnyből sem sikerült faragnia hátrányából, egyetlen nagy helyzetüknél Samankov védett bravúrral. A harmad vége ismét a házigazdáké volt, Taratukhin viszont nem tudta betuszkolni a gólvonalon árválkodó korongot.
 
A harmadik játékrész elejét megpróbálta megnyomni a Debrecen, ezeket a próbálkozásokat azonban könnyedén hárította a hazai védelem, az idő előrehaladtával pedig az ereje is egyre fogyott a három sorral is szívósan küzdő hajdúságiaknak. A hazaiak sok időt töltöttek a támadóharmadban, minden akciót lövéssel próbáltak lezárni és módszeresen pörgették az időt. Izgalmat már cask egy Kuleshov-Rokaly Szilárd ökölpárbaj hozott, a kötelező debreceni kapuslehozatal nem hozott sikert, a Sportklub győzött és visszavette a vezetést a párharcban.
 
A nap másik mérkőzésén az Újpest 5–2-re verte a Dunaújvárosi Acélbikákat és ezzel söpréssel jutottak, elsőként, a sorozat elődöntőjébe.
 
Erste Liga, negyeddöntő
Csíkszeredai Sportklub – Debreceni DEAC 3–1 (1–0, 2–1, 0–0)
Gólszerzők: Brophey (4.), Shalla (28.), Kuljas (32.), illetve Kulesov (23.).
Az egyik fél 4. győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Sportklub javára.
 
Újpest – Dunaújvárosi Acélbikák 5–2 (2–0, 2–2, 1–0)
Gólszerzők: Sikorcin (5.), Vincze (10.), DiDiomete (33.), Csamangó (39.), Harrison (50.), illetve Lendák (36.), Turcotte (37.).
Az egyik fél 4. győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–0 az Újpest javára.
 
Fotó: Csíkszeredai Sportklub / facebook / Pál Zoltán
 

A rovat legfrissebb hírei