Nem mindig a jobb csapat nyer


Hiába játszott a mérkőzés nagy részében jobban, mint ellenfele a Sepsi OSK meg kellett elégedjenek az egy ponttal.

 Elrajtolt a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság rájátszása. Az alsóházban érdekelt Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kezdésként hazai pályán lépett pályára a Jászvásári Poli ellen.

Az első helyzet még a hazai csapaté volt Dimitrov fejese után, ám utána a vendégek vették át a kezdeményezést és egy szöglet után a kapufát is eltalálták Passaglia révén. Majd a 15. percben a vezetést is megszerezték: egy tizenhatos környékén elvégzett szabadrúgást Horsia tekert remekül Niczuj hálójába. Pár percre rá egyenlíthetett volna az OSK, miután Safrankot rúgták fel a büntetőterület sarkánál. Az egyértelmű szabálytalanságból és jogos tizenegyesből nem lett semmi, sőt a játékvezető Safrankonak adott sárgát műesésért. 10 perc múlva a hazai oldal is megúszott egy pirosat, miután Velev talpalását, csak sárgával díjazta a vezetőbíró. A folytatásban a hazaiak aktívabbak voltak, kapujuk elé szegezték az ellenfelet, de az utolsó passzokba hiba csúszott.
 
A szünetet követően az apró faultoké, az időhúzásé volt a főszerep, de a vendégek nem tudták elkerülni a gólt. Igaz közben a jászvárosiak is veszélyeztettek, hiszen a 64. percben Serban fejesénél Niczujra volt szükség. A 69. minutumban jött az egyenlítő gól: Safranko nyolc méterről betalált.
 
Innetől kezdve az OSK hajtott a győzelemért, de sem Fülöp István, sem Vasvari nem célzott pontosan, így döntetlennel végződött az összecsapás.
 
I. Liga, alsóház, 1. forduló
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Jászvásári Poli 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Safranko (69.), illetve Horșia (14.).
Sepsi OSK: Niczuly – Csiszer, Bouhenna, Tincu, Ştefan – Velev (Fülöp I., 46.), Vaşvari – Ştefănescu, Achahbar (Fülöp L., 82.), Gal-Andrezly (Diaz, 46.) – Safranko. Edző: Leo Grozavu.
 

A rovat legfrissebb hírei