Kovács István, a cseh!


Hevesen bírálja a portugál sajtó a nagykárolyi bíró csütörtök esti tevékenységét.

A vártnál nehezebb dolga volt Kovács Istvánnak csütörtök este a Porto – Leverkusen labdarúgó Európa Liga 16-os döntőjének visszavágóján, amelyen összesen 11 sárgát és egy pirost osztott ki a nagykárolyi játékvezető.

Teljesítménye után hevesen bírálta őt az O Jogo portugál sport napilap, amely elismerte ugyan, hogy a végeredményt befolyásoló hibát nem vétett, ám „sok esetben nem volt pártatlan a pálya közepén történt szabálytalanságok terén”, fogalmaz a lap. Szerintük a Portót túlságosan is szigorúan büntette, többek között akkor is, amikor kiállította Tiquinho Soarest – könyöklésért, tegyük hozzá gyorsan.

A napilap érdekes megjegyzést tett Kovács István nemzetiségére vonatkozóan, az írta ugyanis a portugál kolléga, hogy „ Kovács nevű román bíró, akinek a neve azonban inkább úgy cseng, mintha cseh lenne”….

A mérkőzést amúgy a hazai 2-1 után 3-1-re nyerte meg a Leverkusen, a németek első gólját hosszas videóelemzés után ítélte meg Kovács – jogosan. Kovács a piros mellett hat sárgát volt kénytelen felmutatni a portugálok játékosainak, egyet pedig Sergio Conceicao edzőnek.

A végére pedig egy kis stat: mivel a Sporting Braga szerdai búcsúja után csütörtökön a Porto mellett a Benfica és a Sporting Lisszabon is búcsút intett az Európa Ligának, 21 év után fordul elő ismét, hogy ne legyen portugál csapat egyetlen európai kupa nyolcaddöntőjében sem...

A rovat legfrissebb hírei