Ukrán válogatott játékossal erősítenek a szatmáriak


A 32 éves játékos akár már a Sepsi ellen is bemutatkozhat vasárnap.

Készül a női kosárlabda-bajnokság rájátszására a Szatmárnémeti VSK csapata – méghozzá egy újabb igazolással. Ezt Fógel László klubelnök jelentette be hétfő este. Az új igazolás az amerikai–ukrán kettős állampolgársággal rendelkező D`Andra Yvette Moss.

A 32. születésnapját február 21-én betöltő játékos pályafutása nagy részét Törökországban töltötte, négy év alatt négy csapatban is megfordult. Moss 2010-ben szerződött Európába, a finn Helsinki csapatához, majd szerepelt Olaszországban és Spanyolországban is. Legutóbb a spanyolországi Kanári-szigetek Tenerife szigetén található San Cristobal de La Laguna városának Clarinos San Cristobal nevű csapatában szerepelt.

Ugyan soha nem játszott Ukrajnában, Moss 2016 óta mégis ukrán állampolgárnak mondhatja magát, a nemzeti csapatban is bemutatkozott, játszott az Európa-bajnokságon is.

A sokoldalú, irányítóként, hátvédként és bedobóként is bevethető Moss a várakozások szerint csütörtökön csatlakozik új társaihoz, a Sepsi elleni, idegenbeli bajnokin pedig be is mutatkozhat vasárnap.

Ez lesz az alapszakasz utolsó fordulója, ezért elmondható: a VSK a rájátszásban számít Moss játékára annak reményében, hogy talán sikerül megtörni a szentgyörgyi dominanciát és elhódítani a klubtörténet első bajnoki címét.

fotó: fiba.basketball

A rovat legfrissebb hírei