Fradi – Újpest az elődöntőben


Hatalmas csatában jutott tovább a Ferencváros-Telekom a jégkorong Erste Liga elődöntőjébe. Jöhet a derbi.

Majdnem 1800 néző volt kíváncsi a címvédőnek már eddig sok gondot okozó fehérvári fiatalok újabb meccsére, vagyis a Fehérvári Titánok – Ferencváros-Telekom jégkorong Erste Liga negyeddöntő 6. meccsére.

A vendégeknél az eddig gyengén teljesítő Arany helyett Nagy Kristóf kezdett, míg a Titánoknál ezúttal is szerepet kapott Stipsicz. A hazaiak ezúttal is felvették a kesztyűt és nagy csatára késztették a Fradit. Kiegyenlített volt a játék, mindkét kapusnak akadt dolga. A vezetést a 6. percben az FTC szerezte meg, miután Kulmala saját kipattanóját lőtte be Gyenes kapujába. A Fehérvár kihasználta az első fórt: Császár érkezett remekül Stipsicz visszatett korongjára.

A második harmadban is nagy küzdelem folyt a jégen. A 28. percben Tóth Gergely és Vincze Gergő akaszkodott össze, miközben a korong Zion elé került, aki belőtte a ziccert. A két verekedőt kiállították, majd a Fradi került fórba, és úgy tűnt, Kulmala egyenlít, de videózás után nem adták meg a gólt. A Fradi aztán szerzett egy szabályos találatot is, Nagy Gergő lőtte ki a rövid felső sarkot. A harmad újabb bunyóval ért véget, ami után a Titánok játszhattak fórban, de ezúttal nem éltek vele.

Az utolsó játékrészre a vendégeknek maradt több erejük, és jóval aktívabban játszottak. Gyenes sokáig tartotta csapatát, de az 52. percben Tóth Adrián betalált, így újra vezetett a címvédő. A folytatásban okosan tartotta meg előnyét a zöld-fehér csapat. A hajrában a Titánoknak is akadt ziccere, de Nagy is fontos védést mutatott be. A Fehérvár a kapuslehozatalt is megpróbálta, de az egyenlítés nem jött össze, Kulmala pedig eldöntötte a meccset.

A Fradi nagy csatában, 4-2-es összesítéssel múlta felül a Fehérvárt. A Titánok kétszer is győztek a fővárosban, és mindvégig helytállt.

Az elődöntőben az FTC a nagy rivális Újpesttel találkozik majd. A két fővárosi csapat csatája egyben magyar bajnoki döntő is lesz.

Egyben eldőlt az is, hogy az Erste Liga elődöntő másik ágán erdélyi rangadókat rendeznek. A Csíkszeredai Sportklub ellenfele a Brassói Corona – Gyergyói HK párharc győztese lesz. Amennyiben a Brassó nyer, akkor a Coronánál, ám amennyiben a GYHK nyer, akkor a Sportklubnál lesz a pályaelőny.

Erste Liga, negyeddöntő, 6. mérkőzés
Fehérvári Titánok – Ferencváros-Telekom 2–4 (1–1, 1–1, 0–2)
Gólszerzők:
Császár (18.), Zion (28.), illetve Kulmala (16., 60.), Nagy G. (30.), Tóth A. (52.).
A párharc végeredménye: 4–2 a Ferencváros javára.

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei