Saját közönsége előtt nyert a Sportklub


Az első harmadban eldőlt a győztes kiléte.

Nagyszerű hírrel indult a nap a Csíkszeredai Sportklub jégkorong szakosztályának a napja, hiszen megkapták az engedélyt a közegészségügyi hatóságtól, hogy a Gyergyói HK elleni Erste Liga elődöntő második mérkőzését nézők előtt rendezhessék. Igaz csak 900 főt engedhettek be a Vákár Lajos Műjégpályára megkötésekkel. Utóbbiakból nem volt probléma, hiszen alkalmazkodni kellett a életbe lépett szigorításokhoz.

A meccset, az örömhírek ellenére, nem kezdte jól a Csíkszeredai Sportklub. A GYHK sokkal aktívabban vetette bele magát a küzdelembe és már az első percben Tendler révén hatalmas ziccer maradt ki. A második ziccert viszont értékesítették a piros-fehérek: Antal Zsombor passzából az eddig mellőzött Pesztunov szerzett vezetést. A GYHK támadásban maradt, majd egy kisebb pofozkodás kezdődött Kuljas és R. Rupert között, hogy az ötödik percben emberhátrányba kerüljön a hazai csapat. Ekkor Tendler újabb nagy ziccert hagyott ki. Egyenlő létszám mellett a kék-fehérek fokozatosan kiegyenlítették a játék képét, sőt át is vették az irányítást. Hatalmas rohamokat indítottak Cooke kapujára és ez a nyomás kezdett beérni. A 15. percben Rokaly Szilárd szépített, majd 35 másodperc múlva már a vezetést is megszerezte a hazaiknak. Nem tudtak kijönni a nyomásból a vendégek és ennek meg is lett az eredmény. Egy négy a három elleni akció végén Shalla vitt végig egy akciót egyedül és szerezte meg a Sportklub harmadik találatát.

A második felvonásra is jobban jött ki a Sportklub, majd egy Antal Zsombor ziccert jegyezhettünk fel. Oda-vissza hoki kezdődött a két kapusnak bőven akadt dolga, de Cooke és Szamankov is remekelt. A harmad második fele a sepciális egységeké volt, hiszen hol a GYHK, hol a Sportklub kapott előnyt, de azokkal egyik fél sem tudott élni.

A záró felvonás áthúzódó csíki előnnyel indult, amely viszont kimaradt. A folytatásra nem sikerült túl eseménydús perceket okozni a két csapatnak. A Sportklub nagyon okosan kezdett játszani az idővel, míg a vendégek érdemi akciókat nem tudtak vezetni, még emberelőnyben sem. A hajrára bebiztosítottnak tűnt a csíkiak sikere, főleg, hogy Gógát a végén kiszórták a játévezetők. 40 másodperccel a vége előtt Cooke lekorcsolyázott, de lövégig sem jutottak a piros-fehérek.
Folytatás csütörtökön és pénteken Gyergyószentmiklóson.

Erste Liga, elődöntő, 2. mérkőzés
Csíkszeredai Sportklub – Gyergyói HK 3–1 (3–1, 0–0, 0–0)
Gólszerzők:
Rokaly Sz. (15., 16.), Shalla (18.), illetve Pesztunov (2.).
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Sportklub javára.

Mestermérleg
Jason Morgan, Csíkszeredai Sportklub: – A fiúk túl nagy akarással léptek ma a jégre, hogy a nézőket is beengedték. Ez görcsössé is tett egyben, de fokozatosan visszatértünk a játékunkhoz, hogy végül mi domináljunk és percek leforgása alatt fordítottunk. Ez a rájátszás és apró dolgok döntenek egy-egy meccs során és ezeket kell megragadni. Ezzel éltünk. Remek volt az emberhátrányos védekezésünk, miként Szamankov is nagyon sokat tett hozzá a játékunkhoz, ezúttal is. Négyet kell nyerni, ebből kettőt tudtunk le és mostantól a két idegnbeli meccsre fókuszálunk.

Malcolm Cameron, Gyergyói HK: – 15 öt nap alatt ez volt a kilencedik mérkőzésünk és közben több játékosunk is kiesett. A lábak visznek, de fejben fáradunk, de úgy érzem, hogy ma is nagy küzdelem zajlott a jégen. Jól álltunk bele a meccsbe, majd egy kis rövidzárlatot három góllal büntetett az ellenfél. Két meccsnyi előnye van a Sportklubnak. Most jön egy pár nap pihenő és minden erőnket mozgosítva igyekszünk fordítani. Gyorsan változhat minden. Ez rájátszás.
 

A rovat legfrissebb hírei