Vége a röplabda-szezonnak! Így zártak az erdélyiek!
Erdélyi bajnokot is avatnak – így zártak az erdélyi gárdák.
A magyar – román közös jégkorong-bajnokság után immár a honi röplabda-bajnokságnak is vége! Ezt maga a Román Röplabda Szövetség (RFV) elnöke, Gheorghe Visan jelentette be szerdán.
A szövetség indoklása szerint a pontvadászatot legjobb esetben is csak április végén tudták volna ismét útjára indítani, ebben az esetben viszont nem tudták volna befejezni a nemzetközi szövetség által előírt időpontig. Azaz május 13-ig. Ráadásul a megbetegedés esélye is rendkívül magas lett volna, amennyiben folytatják a pontvadászatot.
A döntés értelmében az alapszakasz végeredményét tekintik a 2019-2020-as szezon hivatalos végeredményének. Ennek következtében pedig erdélyi bajnokcsapatot is avathatnak, a nők mezőnyében ugyanis a Balázsfalvai Alba (fotó) együttese megvédte címét. A férfiaknál pedig a Galaci Arcada lett a bajnok.
Megnéztük, miként zárták a szezont a két sorozat erdélyi csapatai. A férfiaknál a várakozásoknak megfelelően a Zilah zárt a legjobban, a szilágysági főváros csapata – kispadon a magyar válogatott nemrég menesztett egykori szövetségi kapitányával, Bogdan Tanaseéval - a negyedik helyen végzett. Bejutott a rájátszás felsőházába a végül 5. Dés, míg az alsóházban a Kolozsvár 7., a Nagybánya – soraiban 2019 legjobb magyar játékosával, Dávid Csanáddal, valamint Balog Rollanddal - a 8., az Aranyosmeggyes 9., a Temesvár pedig a 10. helyen fejezte be.
A lányoknál a bajnok Balázsfalva mögött a Lugos az 5., Kolozsvár pedig a 10. helyen zárta az idei szezont.
fotók: .facebook.com/pg/VoleiAlbaBlaj