Az erdélyi származású világbajnok is az olimpia elhalasztását kéri


Hétfőn kezdené a felkészülést az olimpiai bronzérmes úszó.

Az olimpia elhalasztását látja a legjobb megoldásnak Kapás Boglárka. A 26 éves úszó, akinek édesanyja Erdélyben született, édesapja pedig itt él, vasárnap este az M1 aktuális csatornának beszélt elképzeléseiről.

Az olimpiai bronzérmes, világbajnok úszó elmondta: amennyiben a koronavírus-tesztje negatív, akkor hétfőn elkezdi a felkészülést. Hogy pontosan mire, melyik versenyre, ezt egyelőre nehéz megmondani. Áprilisban került volna sor az országos bajnokságra, majd jött volna az Európa-bajnokság is, ám mindkettőt elhalasztották a koronavírus terjedése miatt. Pedig mindkét sorozat az olimpiai kvótaszerzés szempontjából is kiemelt fontossággal bír.

A legjobb lenne persze, amennyiben magát az olimpiát is elhalasztanák, véli Kapás. Egyrészt, mert az emberek egészsége mindennél fontosabb, másrészt pedig a jelenlegi helyzetben számtalan sportoló nem tud megfelelően felkészülni a tokiói ötkarikás játékokra.

Az sem mindegy, mikor születik erről döntés, mondja, mert a bizonytalan helyzetben egyre nehezebb motivációt találni a felkészüléshez.

Az erdélyi származású kiválóság jelenleg futással és otthoni testsúlyos edzésekkel próbál úgy-ahogy formában maradni.

fotó:  facebook.com/kapas.boglarka

A rovat legfrissebb hírei