Diószegi elmondta: szeretné-e befejezni a szezont?


Nem csak az a szempont, hogy a pályán dőljön el a csapat helyezése.

Akár júliusig is hajlandóak játszani, csak sikerüljön befejezni a bajnoki szezont. Ezt Diószegi László, a román labdarúgó élvonalban szereplő Sepsi OSK tulajdonosa jelentette ki a Gazeta Sporturilor sportnapilapnak.

Diószegi kifejtette, fontos lenne, hogy a csapatok végső helyezése a pályán dőljön el. Ezen kívül legalább ilyen fontos, ismerte el, hogy a klub megkapja a televíziós közvetítési jogdíjak teljes összegét.

„A közvetítési díjak az egyesület költségvetésének 50%-át jelenti. Ha ennek harmadát nem kapjuk meg, az komoly gondot okozna nem csak nekünk, de a FCSB-ét leszámítva az összes élvonalbeli klubnak”, jelentette ki.

Amint arról korábban beszámoltunk, amennyiben a szezon idejekorán véget érne, akkor minden egyes élvonalbeli klub közel fél millió eurót veszítene. És ebben nincsenek benne a meccsnapi bevételek, különböző szponzori bónuszok, egyéb támogatások.

 fotó: covasnamedia.ro

A rovat legfrissebb hírei