A korona szétzúzza a Coronát!?


A koronavírus okozta járványra hivatkozva rengeteg sportoló, illetve edző szerződését szüntették meg egyik napról a másikra.

 Újabb hatalmas botrány van kialakulóban a helyi Polgármesteri Hivatal által fenntartott Brassói Corona klubnál… A 2019-es esztendő fekete betűkkel került be a klub történelmébe, hiszen a női kézilabdacsapat világméretű doppingbotrányba keveredett az intravénás lézeres kezelés – kizárták a román bajnokságból, továbbá az EHF-kupából a csapatot – kapcsán, amely a jégkorongozókat sem kímélte.

Ezúttal a koronavírus miatt került a középpontba a Cenk alatti klub. Méghozzá egy nagyon aljas húzással.
 
A koronavírus terjedésére hivatkozva, mint kényszerítő körülmény, a klub edzőinek, illetve játékosainak zömével egyoldalúan felbontották a szerződést. Még a román kormány által átvállalt fizetést – bruttó átlagbér 75 százaléka – sem voltak hajlandóak figyelembe venni.


Fotó: gsp.ro

A Brassó Corona jégkorongcsapatának – rengeteg székelyföldi sportolóval a keretében – kapitánya, Roberto Gliga is kapott egy elbocsájtó levelet. „Én is és több csapattársam is megkaptuk. Nagyon utálatos húzásnak tartom, hogy így végződjön az egész. Mindent megtettem a csapatért, a lelkemet hagytam ott, ezek után ez nem korrekt. Még 13 nap van a szerződésemből, de remélem, hogy minél hamarabb lezárul ez az ügy.”
 
A gsp.ro országos napilap megkereste Mihai Costel alpolgármestert, aki megjegyezte, hogy sok még a megoldatlan kérdés, de alapvetően három megoldás formát közölt: – akiknek a szerződésük lejár azokkal leülnek tárgyalni a jövőt illetően; – minden szerződést megszüntetnek és a bérek 75 százalékát fogják megkapni; – a külföldi edzőket elbocsájtják.
 
Brassó polgármesterterét is megkeresték, aki elsőre azt nyilatkozta, hogy nem akarnak senkitől megszabadulni, de valamilyen formában, a jelenlegi helyzetre való tekintettel, kezelniük kell a problémát. Második megkeresésre már sokkal árnyaltabban fogalmazott. „Figyelembe véve, hogy ma mennyi üzenetet, illetve levelet kaptam, arra az elhatározásra jutottam, hogy összehívom a klub vezetőségét és információkat kérek, hogy ők hogyan értették a probléma kezelését. A szándékkal teljesen egyetértek, de annak módjával, ahogyan közölve volt már nem. Ki kell elemezni a helyzetet és egy olyan megoldást kell találjunk, amely nem veszélyezteti sem a sportolók, sem a szakmai stáb megélhetését. Kértem, hogy minden eddig felfüggesztett szerződést vonjanak vissza!”
 
„Azt az érzést keltették bennünk, hogy szelektíven voltak felfüggesztve a szerződések. Akiknek volt a hátuk mögött valaki azok maradtak, a többivel kifelé. Mindezt azok után, hogy a Brassói Corona kikacagtatta magát a dopping ügy kapcsán, amikor a kézilabdásokat még az európai kupaporondról is kizárták. Szégyenteljes és embertelen az ami történt” – fogalmazott egy Coronához leigazolt sportoló.
 
A Brassói Corona egyébként kilenc szakosztályt működtet: kézilabda, jégkorong, biatlon, műkorcsolya, gyorskorcsolya, vízilabda, úszás, vívás és labdarúgás.

A rovat legfrissebb hírei