„Az egységben van az aradiak ereje”


A sikertréner elárulta, mi a különbség a feljutás és a bennmaradás közötti harcban.

A legrosszabbkor szakadt félbe a bajnokság az UTA számára. A klub ugyanis 11 ponttal vezeti a román másodosztályút, Arad városát pedig egy hajszál választja el attól, hogy ismét élvonalbeli csapata legyen. Tizenkét év után. A patinás klub születésének 75. évfordulóján vívhatná ki visszajutását az első osztályba. Oda, amit eddig hatszor nyert meg. Legutóbb 1970-ben.

A (rész)siker egyik kovácsa kétségtelenül Bálint László. A 40 éves szakember, aki játékos-pályafutása során megfordult a Diósgyőrben is, részletes, két oldalas interjút adott Románia egyetlen sportnapilapjának, a Gazeta Sporturilornak.

A részletes interjúban pedig a brassói mester egyformán bizonyult szerénynek és realistának. Kiemelte ugyanis, hogy csapata „természetesen” még messze áll a feljutástól. „A labdarúgásban a legnagyobb hiba a lazaság. A foci kiismerhetetlen és nagyobb meglepetések is történtek már, mint amilyen meglepetés lenne, ha ebből a pozícióból mi nem jutnánk fel”, fogalmazott, hozzátéve, továbbra is kiegyensúlyozottságra és koncentrációra van szüksége csapatának.

Arra a fajta kiegyensúlyozottságra, ami a szezon során például hazai pályán jellemezte a gárdát, amely a megszerezhető 33 pontból 31 egységet be is gyűjtött, a gólkülönbsége pedig egészen döbbenetes saját szurkolói előtt: 25 rúgott gól mellett mindössze egyet kaptak! És hogy mi a siker titka? „Egy klub sikerének egyik kulcsa az egység. Ha repedések jelennek meg a kommunikációban, a vízióban, az egységben, akkor a csoport már nehezen működik”, fejti ki látásmódját az egykori diósgyőri játékos.

A hajdani középső védő egy másik tényezőt is meghatároz, mint az UTA idei sikereinek zálogát: a stabilitást. Úgy anyagilag, mint a keret összeállítása terén. „A télen nem igazoltunk sok játékost. Négy pont előnnyel a tarsolyunkban ez nevetséges is lett volna. Nem kell változtatni azon, ami működik”, vallja. Akik mégis érkeztek, teszi hozzá, azok mindannyian képesek voltak tovább javítani a csapat játékán.

Adódik a kérdés, változik-e a játékospolitika, amennyiben a csapat az ősszel már az élvonalban indulhat? „Fő erősségünk a csapategység! Ennek tudatában nem tudom, jó ötlet lenne radikálisan megváltoztatni a keretet. Egy-két minőségi igazolásra azért szükségünk lesz”, véli a korábban a Kolozsvári CFR-ben is megforduló Bálint.

A fiatal szakember azt is pontosan látja, mi a különbség a között, hogy egy csapat a bennmaradásért, vagy a feljutásért küzd. „Mikor egy csapat a bennmaradásért küzd, akkor minden egyes megszerzett pontocska fontos lehet. Ha viszont a feljutás a cél, akkor a csapat győzelemre van ítélve szinte minden fordulóban. És ez az, ami nekem jobban tetszik”, fogalmaz. Majd hozzáteszi: „Persze, ha feljutunk, nekünk is át kell gondolnunk a stratégiánkat”.

Felmerül a kérdés: feljutás esetén az UTA már az új stadionban kezdheti-e meg a szezont? A 14 millió euróból épülő, 12.500 férőhelyes Új Neumann Ferenc Stadion legjobb esetben augusztusra készülhet el, jön a válasz. Ami egyben azt jelenti, hogy az UTA Aradon kívül kénytelen majd lejátszani első néhány hazai bajnokiját.

Várhatóan Bálint Lászlóval a kispadon, mivel a brassói tréner hosszabb távon is az aradi kispadon tervezi jövőjét. Annak ellenére, hogy csábító ajánlatokat kapott már az élvonalból is...

fotó: uta-arad.ro

A rovat legfrissebb hírei