Bölöniék nem folytatják!
Egyelőre kérdés, hogy az erdélyi tréner megpróbálhatja-e trófeával lezárni az idényt.
Fehéroroszországot leszámítva Európa minden más országában komoly dilemmát okoz, hogy be tudják-e fejezni a 2019-2020-as (nem csak) labdarúgó szezont. Nos, Belgiumban megadták a kérdésre a választ: csütörtökön a szakszövetség bejelentette, ezennel befejezettnek tekinti a pontvadászatot.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az alapszakasz után már nem kezdik el a rájátszást, így a bajnokság első szakaszát 15 pontos előnnyel megnyerő FC Brugge megszerezte fennállása 16. bajnoki címét. Edzője, Philippe Clement pedig megvédte bajnoki címét, hisz tavaly a Genk kispadján végzett az élen.
A második helyezett a Gent csapata lett, így indulhat a Bajnokok Ligája 2020-2021-es idényének selejtezőjében. Az dobogó harmadik fokára a Charleroi állhatott fel, egy ponttal megelőzve Bölöni László csapatát, a Royal Antwerpent, amely négy pontot vert az ötödik Standard Liege-re. E három csapat indulhat ősszel az Európa Ligában.
Az egyelőre kérdés, hogy Bölöniéknek kell-e majd selejtezőt vívniuk. Amennyiben megnyernék a Belga Kupa döntőjét a Brugge ellen, akkor egyenesen a főtáblára kerülne a Royal. Azt, hogy a fináléra sor kerülhet, egy öt tagú bizottság hivatott eldönteni.
Szintén ők döntik el, mi lesz a feljutók sorsa. A legnagyobb valószínűség szerint a második osztály első két helyezettje sem játssza le az osztályozót, hanem mindketten feljutnak. Ezzel a sereghajtó Beveren is megmenekülne a kieséstől, a liga jövőre pedig már nem 16, hanem 18 csapattal startolna.
Ami biztos, a gólkirályi címen ketten osztozhatnak: a Gent fiatal kanadai támadója, Jonathan David (akiért egy sor csapat érdeklődik), valamint az Antwerpen rutinos csatára, a kongói Dieumerci Mbokani egyaránt 18 góllal zárt az élen.