Cserékkel is könnyedén hozta az erdélyi „derbit” a CFR


A vasutasok 3-0-val elintézték a nagyszebenieket, pályán volt a román élvonal harmadik erdélyi csapata is.

Tartja remek formáját és a tabellán elfoglalt első helyét a Kolozsvári CFR labdarúgó csapata, amely a román bajnokság 5. fordulójában szombat este 3-0-ra legyőzte a nagyszebeni Hermannstadt gárdáját. A harmadik erdélyi gárda, a medgyesi Gaz Metan 1-0-val küldte haza az Astrát.

Derbinek nevezni a CFR és a Hermannstadt összecsapását igazság szerint sportújságírói túlzás: a két csapat, a két klub között egyszerűen osztálykülönbség van! Bizonyítja ezt az is, hogy szombat este a kolozsváriak kezdőcsapatában egyetlen olyan játékos sem kapott helyet, aki szerdán ott volt a kezdő sípszó pillanatában a Celtic Glasgow elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn. Ha a két meccs cseréit is figyelembe vesszük, akkor is csak három olyan játékos van, aki mindkét találkozón lehetőséget kapott.
Egyikük az az Adrian Paun, aki a 14. percben egy szép egyéni akció után vezetést szerzett a nagyszebeniek ellen (1-0). Megkönnyítve ezzel a CFR „B” dolgát és jelezve: kedden Glasgow-ban is lehet rá számítani.

Előnye tudatában a hazaiak takarékos üzemmódra álltak át, lassan átadták a kezdeményezést a vendégeknek, akik ezzel nem tudtak élni, így unalomba fulladt a félidő második fele. A szünet után aztán némileg megélénkült a találkozó, a hazaiak (csere)kapusának, Cosmin Vatcának kétszer is nagyot kellett védenie Jo Santos és Alexandru Dandea próbálkozásainál, sőt, a 82. percben Petrisor Petrescu a kapufát találta el. De hát nem csak a jó kapusnak, hanem a jó csapatnak is szerencséje van: három perccel később a CFR támadásaiba új lendületet hozó Billel Omrani fejesét követően a labda a kapufáról Valentin Costache elé került, akinek csak az üres kapuba kellett lőnie (2-0). Omrani a végén még büntetőből megszerezte szezonbeli 5. gólját (10 meccsen), beállítva ezzel a 3-0-ás végeredményt. Kedden jöhet a Celtic elleni visszavágó – jó formában lévő Omranival és Paunnal, kipihent alapemberekkel.

Nem mellesleg őrzi jó formáját a Cetic is, amely 5-2-es győzelmet aratott a Motherwell otthonában Kristoffer Ajer, Leigh Griffiths, James Forrest, Odsonne Edouard és Ryan Christie találataival. Amint az a gólszerzők neveiből is látszik, a skótok kevésbé tartalékoltak, hatan is ott voltak a kezdőcsapatban a Kolozsváron kezdők közül.

Szombaton letudta ötödik fordulóbeli kötelezettségét a harmadik erdélyi csapat, a Gaz Metan is, amely hazai pályán 1-0-ra legyőzte az előző etapban a FCSB-ét felülmúló Astrát. A medgyesiek gólját a 26 éves kolozsvári születésű CFR-nevelés, Sergiu Bus szerezte.

Öt fordulót követően négy győzelemmel és egy döntetlennel a CFR őrzi első pozícióját a bajnoki tabellán. A szintén veretlen Gaz Metan két győzelemmel és három döntetlennel az 5., az egy győzelmet és négy vereséget felmutató nagyszebeniek pedig a 11. helyen állnak.

fotók: cfr1907.ro/celticfc.net/gaz-metan-medias.ro

A rovat legfrissebb hírei