Az ötödik nyerőnek bizonyult


Kilencven percen át a védekezésre összpontosított a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a román labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában és egy kontra elég volt a három ponthoz. Az Európa Ligás CSU Craiovát verték.

 László Csaba nem lehetett ott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK kispadján a CSU Craiova elleni idegenbeli román bajnoki meccsen, hiszen eltiltását töltötte. A székelyudvarhelyi tréner még a legutóbbi Konstancai Viitorul elleni találkozón kapott piros lapot, így őt másodedzője a csíkszeredai Ilyés Róbert helyettesítette.

 
Az OSK pedig nagyon szervezett játékot mutatott az Európa Ligában is érdekelt CSU Craiova elleni ötödik fordulóbeli összecsapáson, legalábbis ami a védekezést illeti. Hiába volt fölényben és igyekezett alkotni az oltyán alakulat nem igazán tudtak mit kezdeni az háromszékiek védekelmével. Igaz a 21. percben előbb Fejér egy hatalmasat kellett védjen Constantin távoli löketénél, míg 10 perccel később, amikor ő is verve volt épp hogy mellé ment Kelics fejese.
 
A fordulás sem hozott változást a játék képében. A hazaiak igyekeztek, de minden próbálkozásuk kárba ment az OSK tizenhatosa környékén. A vendégek pedig büntettek, a semmiből. A 80. percben Flores mintegy 40 méteres indítását a hazaiak védője Acka vétette el, amelyre lecsapott Karanovics és átemelt a hazaiak hálóőrén. Az utolsó tíz percben pedig a megszerzett előny tudatában nagyon szervezetten játszott az OSK és kioltott minden craiovai lehetőséget.
 
Az OSK négy döntetlent után tehát megszerezte első győzelmét a labdarúgó bajnokságban és remek hangulatban készülhet a soron következő bajnokijára, amelyen a Kolozsvári CFR-t látja vendégül. Ezen összecsapásra augusztus 17-én 21 órától kerül sor.
 
Román labdarúgás, 5. forduló
CSU Craiova – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–1 (0–0)
Gólszerző: Karanovic (81.).
 
Az OSK felállítása: Fejér – Dimitrov, Barisic, Tincu, Konongo – Vașvari, Andrezly, Fülöp (Karanovic, 71.), Flores (Bouhenna, 86.), Carnat – Dumiter (Safranko, 25.). Edző: László Csaba és Ilyés Róbert.
 
További eredmények
Kolozsvári CFR – Nagyszebeni Hermannstadt 3–0 (1–0)
Jászvásári Poli – Bukaresti Dinamo 2–0 (2–0)
Academica Clinceni – Chindia Târgoviște 3–1 (2–1)
Medgyesi Gaz Metan – Astra Giurgiu 1–0 (0–0)
FCSB – FC Voluntari 1–3 (0–1)
Konstancai Viitorul – FC Botoșani (hétfő, 21.00)
 

A rovat legfrissebb hírei