Megvan a terv a folytatásra!


A román szakszövetség nem is számol a lefagyasztás lehetőségével.

Ugyan az érintett klubok 75%-a nem szeretné folytatni a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokságot, a Román Kézilabda Szövetség (FRH) a jelek szerint erről nem hajlandó tudomást szerezni. Mint ahogy arról sem, hogy maga az egészségügyi miniszter jelentette ki hétfőn: a sportesemények újraindítása egyelőre „nem prioritás a kormány számára”.

Mindezek ellenére az FRH közzétette a folytatás forgatókönyvét – legalábbis a Liga Florilor (Virágok Ligája) elnevezésű női bajnokság számára. Amelyben öt erdélyi csapat, a Nagybányai Minaur, a Besztercei Gloria, a Nagydisznódi Cisnadie, a Zilahi HC és a Kolozsvári érdekelt.

Elképzeléseik szerint a szezon június ötödikén a Román Kupa még le nem játszott két negyeddöntőjével folytatódna, majd 6-7-én rendeznék meg a négyes döntőt.

A bajnokságból hátralévő hét fordulóból ötöt két torna formájában bonyolítanának le. Ebből az elsőt június 10–12. között rendeznének meg a 20. és a 21. forduló számára. Ezt követően 15-21. között rendeznék meg a 23 és a 26. etap meccseit, majd június 24-27-én következne az újabb torna a 22., 24. és 25. játéknapok számára.

A második osztályban június 12–14. között rendeznék meg az elődöntők tornáját, 19-21. között a döntő tornát, majd 28-30. között az osztályozókkal érne véget a szezon.

Csak nehogy komolyan elhervadjon ez a virág június végére...

fotó: .facebook.com/csminaur

 

A rovat legfrissebb hírei