Marad Ljubljana és az áprilisi időpont


Megtették javaslatukat a szlovénok az új időpontra.

 Amint arról már több alkalommal is írtunk a Divízió I/A csoportos férfi felnőtt jégkorong világbajnokságot is eltolták egy évvel a koronavírus járvány miatt.

Eredetileg a szervező szlovénok a ljubljanai Hala Tivolit nevezték meg helyszínnek és a világbajnokságot idén április 27. és május 3. között rendezték volna. Az elnapolás után a szlovénok fenntartották a szervezési igényüket a következő esztendőre is, így ezen a Nemzetközi Jégkorong Szövetség nem is kíván változtatni.
 
A szlovénok pedig javaslatot tettek a jövő évi esemény időpontjára is. Ezek szerint a szlovén, a francia, az osztrák, a dél-koreai, a magyar, illetve a többségében székelyföldi játékosokból álló romániai válogatottat felvonultató tornára 2021. április 25. és május 1-e között rendezné.
 
A jegkorongblog.hu információi szerint „a hivatalos döntés az IIHF éves kongresszusán születhet meg, amelyet eredetileg az A csoportos vb utolsó hetében tartottak volna meg, ám alternatív dátuma egyelőre nincs. Azokat a szurkolókat, akik már megvásárolták bérleteiket a világbajnokságra, a szlovénok arról tájékoztatták, hogy a belépők azonos kondíciók mellett érvényesek lesznek a jövő tavasszal esedékes mérkőzésekre. Kérik ugyanakkor, hogy ha egy mód van rá, akkor ne folyamodjanak visszatérítésért, hiszen a forrásokra a rendezőnek mindennél nagyobb szüksége van a mostani helyzetben. Aki mégis szeretné visszakapni belépői árát, azt partnerükhöz, az Eventimhez fogják irányítani”.

A rovat legfrissebb hírei