Bravúr esetén jöhet az olimpiai címvédő


A Nemzetközi Jégkorong Szövetség frissítette a világanglistát, amely befolyásolja a pekingi téli olimpiai játékok csoportbeosztását.

 A nemzetközi szövetség (IIHF) honlapján megjelent legfrissebb rangsorban a férfiaknál Kanada, Oroszország és Finnország áll az első három helyen, míg a nőknél az éllovas Egyesült Államok mögött Kanada a második, Finnország a harmadik. Előbbiek rangsorában Magyarország a 21., míg a romániai válogatott a 25. helyen áll. Utóbbiak két helyet javítottak. A nőknél Magyarország a 12., míg Románia a 34. a ranglistán.

Érdemi változás egyik ranglistán sem történt, miután a koronavírus-járvány miatt a világbajnokságokat törölni kellett. A magyar női válogatott március végétől a kanadai Truróban a csehekkel, a dánokkal, a japánokkal és a németekkel találkozott volna a világelitben, a férfi csapat pedig hétfőtől a dél-koreai, az osztrák, a francia, a házigazda szlovén, valamint a zömében székelyföldi hokisokból álló romániai csapattal harcolt volna a ljubljanai divízió I/A-s vb-n.
 
A mostani világranglisták alapján elkészítették a 2022-es pekingi téli olimpia kiemelését is. A magyar férfi válogatottra augusztus végén Rigában vár ötkarikás kvalifikációs torna a házigazda lettek, az olaszok és a franciák ellen. Amennyiben ezt sikerrel veszi, úgy vagy a B csoportba kerülhet a címvédő – Phjongcshangban Olimpiai Sportolók Oroszországból néven diadalmaskodó – orosz, cseh, svájci hármas mellé, vagy a C jelű kvartettbe a finnek, a svédek, és egy további, selejtezőből kijutott csapat társaságába. 
 
A női kvalifikációval kapcsolatos további információkat később hozza nyilvánosságra az IIHF. Az biztos, hogy a világranglista 7., 8. és 9. helyezettje, azaz Csehország, Németország és Svédország megkapja a jogot, hogy – a tervek szerint február 11-14. között – hazai pályán rendezzen tornát az utolsó selejtezőkörben, amelyben a magyar együttes is érdekelt lesz. Kolbenheyer Zsuzsanna, a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának tagja arról tájékoztatta az MTI-t, hogy várhatóan a cseh, a norvég és egy előselejtezőből továbbjutott együttes lesznek a riválisok. A kvartett első helyezettje vehet részt a 2022-es pekingi olimpián.
 
Az ötkarikás játékokon a női mezőnyt első alkalommal tíz csapat alkotja majd, a felsőházat jelentő A csoportban a világranglista első öt együttese kapott helyet, míg a kvalifikáció továbbjutói Japán és Kína társaságában a B jelű ötösben kapnak helyet. 

A 2022-es pekingi téli olimpia jégkorongtornájának kiemelései:
Férfiak: A csoport: Kanada (1.), Egyesült Államok (6.), Németország (7.), Kína (12.); B csoport: Oroszország (2.), Csehország (5.), Svájc (8.), a selejtezőből továbbjutott 3. csapat (11.); C csoport: Finnország (3.), Svédország (4.), a selejtezőből továbbjutott 1. csapat (9.), a selejtezőből továbbjutott 2. csapat (10.).
Nők: A csoport: Egyesült Államok (1.), Kanada (2.), Finnország (3.), Oroszország (4.), Svájc (5.); B csoport: Japán (6.), a selejtezőből továbbjutott 1. csapat (7.), a selejtezőből továbbjutott 2. csapat (8.), a selejtezőből továbbjutott 3. csapat (9.), Kína (10.)

A rovat legfrissebb hírei