Döntöttek: folytatják!


Elkészítette újabb tervét a szezon befejezésére a Román Kézilabda Szövetség.

Korai még a szezon befagyasztásáról dönteni, ezért elhalasztotta ezt a határozati pontot a Román Kézilabda Szövetség (FRH) hétfőn összeülő Igazgatósági Tanácsa. Erről Cristina Varzaru főtitkár számolt be kevéssel az ülés berekesztése után.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az FRH kitart korábbi döntése mellett, mely szerint a pályán szeretné befejezni a 2019-2020-as szezont. Érdekesség, hogy Európa tíz legerősebb bajnoksága közül a nőknél egyedül Romániában nem fújták még le a szezont és a férfiaknál is csak Spanyolország (!) tart ki a folytatás mellett. (Időközben ott is vége a szezonnak)

A hétfői ülésen természetesen megalkották a konkrét forgatókönyvet is a folytatásról. Az FRH illetékesei szerint a játékosoknak és a csapatoknak egy hónapra mindenképpen szükségük van a felkészülésre, ezért a május 15-én bejelentett enyhítések reményében június közepén folytatódna a szezon. Mind a férfiaknál, mind a nőknél elvetették azt az elképzelést, hogy esetleg egy-egy torna formájában több fordulót is összevonva játsszanak le.

A férfiaknál a szövetség eltekint a rájátszástól, így már csak az alapszakaszból hátra lévő három fordulót játsszák le június 14-én, 21-én és 28-án. Ezen kívül bepótolják a nemzetközi kupaszereplések miatt elmaradt három mérkőzést. Nem marad el a Román Kupa döntője sem, amelyet június 24-25-én rendeznek Konstancán.

A férfiaknál jelenleg a Dinamo magabiztosan, öt pont előnnyel vezeti a bajnoki tabellát a Tordai Potaissa előtt, amelynek 7 pontos előnye van a harmadik Nagybányai Minaur előtt.

A nőknél eltekintenek a hét le nem játszott fordulótól, így csak a Slobozia – Bukaresti CSM elhalasztott mérkőzést pótolják be június 24-én. Ez azért kényes döntés, mert amennyiben a CSM legyőzi a tökutolsó, eddig mindössze egyetlen meccset megnyerni képes Sloboziát, akkor megelőzi a bajnoki címvédő Ramnicu Valceát és megnyeri a bajnokságot. A CSM és a Valcea ugyanis jelenleg egyaránt 43 ponttal áll a tabella élén, csakhogy a fővárosiaknak ugye egy meccsel kevesebbjük van.

A harmadik, akárcsak a fiúknál, a Minaur.

Ami a többi erdélyi csapatot illeti, a Besztercei Gloria a 6., a Nagydisznódi Magura a 7., a Zilah a 8., a Kolozsvári CSU pedig a 12. helyen zárta a szezont.

A nőknél sem marad el a Román Kupa, amelynek négyes döntőjét június 20-21-én rendezik meg.

Döntés született arról is, hogy a második osztályban 19-21. között csap össze a 4 csoport első két helyezettje, az osztályozókat pedig 26-28-án rendezik meg a nőknél, a férfiaknál pedig 28-30. között.

fotó: stiri.infomures.ro

A rovat legfrissebb hírei