Nehezen elképzelhető a folytatás


A kosárlabda szövetségnél nem látnak esélyt a 2019/2020-as idény folytatására.

Március 9-én rendezték az utolsó bajnoki meccset a román kosárlabda-bajnokságban, amikor a Bukaresti Dinamo 86–73 arányban győzte le a Bukaresti Steauát. Azóta csend honol a kosárlabdába. A csapatok légiósaikat elküldték, míg a játékosokat technikai munkanélküli szabadságra küldte élve az állam által felajánlott 75 százalékos jövedelem – bruttó minimálbér – megtérítéssel.

A klubok tanácstalanok, míg a szakszövetség hallgatott. Eddig.

A baschet.ro oldalnak nyilatkozott ezúttal Horia Paun a szakszövetség elnöke, aki igencsak borúlátó a 2019/2020-as idény folytatását illetően.

– Jelen helyzetben megvan az esély arra, hogy újraindítsuk a bajnokságot. Az előírt szigorú előfeltételek viszont ebben megakadályozhatnak bennünket, hiszen a labdarúgó klubokon kívül a más sportágak képviselői nem engedhetik meg maguknak azt az anyagi befektetést, amelyet ez megkövetel. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a kosárlabda-bajnokságok általában május végén befejeződnek és a játékosok szerződései is ekkor járnak le. Ez is egy érdekes kérdéskört vet fel. Másodsorban a legutóbbi videokonferencia beszélgetésen a csapatok zöme a bajnokság törlését kérte – fogalmazott a szövetség első embere.

Ami még nehezítheti az újrakezdést, az az ifjúsági- és sportminiszter Ionut Stroe által tett megjegyzés, amely szerint a teremsportok egyelőre hátrányban vannak a szabadban végezhető sportokkal szemben.

A férfiaknál és a nőknél is a rájátszás előtt az első három helyén erdélyi csapatok álltak. A férfiaknál azonos pontszámmal állt az első helyen a Kolozsvári U és a Nagyváradi VSK, míg a harmadik helyen a Nagyszebeni CSU van.

A nőknél toronymagasan vezette a tabellát a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, megelőzve a Szatmárnémeti VSK-t és a FCC Baschet Arad alakulatát.

Fotó: monitorulcluj.ro

A rovat legfrissebb hírei