Csoda!, vallja a székely edző


Történelmet írt a Budafokkal a kétszeresen is válogatott Csizmadia Csaba.

Mivel a koronavírus-járvány miatt beállt szünet után a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az NB II idei szezonját nem indítja újra, eldőlt, hogy az élvonalba két budapesti gárda jutott fel: az MTK egy év után, a Budafoki MTE pedig 74 évnyi szünetet követően. A történelmi sikerben sikerben természetesen jelentős szerepe van az 1985-ben Marosvásárhelyen született vezetőedzőnek, Csizmadia Csabának is.

„Csoda!”, jelentette ki az NSO.TV-nek adott interjúban az egykori védő, aki játékosként Magyarországon a Kecskemét, a Fehérvár, a Ferencváros és a Pápa, Ausztriában a Mattersburg, Olaszországban a Grosetto, Horvátországban pedig a Slaven Belupo együtteseiben is játszott. „Maximalista vagyok! Ha elkezdek valamit, az a cél, hogy minél többet nyerjek. Most is ez volt a cél a szezon elején!”, mondta lelkesen. Aztán elárulta: „ Az elején nem gondoltuk, hogy feljutás lehet a vége, csak megpróbáltuk kihozni a maximumot magunkból. Aztán ez lett a vége”, nyugtázta mosolyogva a Budafok sikerének egyik kovácsa.

A feljutás örömét és eufóriáját Csizmadia ahhoz a pillanathoz hasonlította, amikor először lehetett válogatott. Itt jegyeznénk meg, a Fehérvárral 2006-ban Magyar Kupát nyerő játékos kétszeresen is válogatottnak mondhatja magát. Nem, ez nem téves megfogalmazás: Csizmadia ugyanis, amellett, hogy 12-szeres magyar válogatott, rendszeresen tagja Székelyföld válogatottjának is!

„Sok összetevője van, sok minden befolyásolja az eredményeket, nem csak az, hogy mit, hogyan csinálunk. Apróságokon múlik sokszor sok minden. Én most egyszerűen meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy az élvonalban lehetek edző, és fejlődni akarok. Pályám elején vagyok még, nagyon-nagyon sok tanulni valóm van még”, fogalmaz olyan emberként, aki tudja, hol a helye.

Már csak azért is, mert játékos-pályafutása végeztével nem volt biztos benne, hogy edzőként akarja folytatni. „Azért kezdtem el edzősködni kis, megyei szintű csapatban, hogy lássam, tetszik-e ez egyáltalán nekem, van-e kedvem csinálni. Akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar az élvonalban edzősködhetek”, mondja szerényen.

A következő szezon céljai kapcsán a szakember kiemelte, tisztában van vele, hogy hatalmas a különbség az első és a második osztály között. Ennek ellenére nem szerepel az ő és a klub terveiben, hogy lecseréljék a fél keretet. „Van egy olyan gerince a csapatnak, amelynek ez a siker is nagyban köszönhető. Öt-hat erősítésre biztosan szükségünk lesz ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, amely reálisan nézve nem lehet más, mint a bennmaradás”, jelenti ki.

A következő idényben pedig a Budafok háromszor is összecsaphat Csizmadia korábbi csapatával, a Ferencvárossal. „Háromszor a Fradi ellen? Jó ezt hallani, de őszintén szólva még fel sem fogtam teljesen ezt az egészet. Örülünk, boldogok vagyunk. Aztán majd felkészülünk a Fradira is”, nyugtázta elégedetten a fejleményeket a Marosvásárhelyen született Csizmadia Csaba.

fotó: budafokimte.hu

Budafok: Háromszor a Fradi ellen? Jó ezt hallani, még nem fogtam fe

Hetvennégy év után tér vissza az élvonalba a Budafoki MTE. Csizmadia Csaba csapata meglepetésre a 2. helyen állt a labdarúgó NB II tabelláján, és mivel a bajnokság nem folytatódik, osztályt léphet. Az NSO Tv beszélgetett a vezetőedzővel saját maga fejlődéséről, a keret megerősítéséről, az öt esztendővel ezelőtti pápai kiesésről, illetve arról, hogy a következő évadban volt együttese, a Ferencváros ellen is vezetheti játékosait.

A rovat legfrissebb hírei