Októberben kezdődik, februárban ér véget


Négy összecsapással október elején kezdődnek a férfi kosárlabda Románia-kupa küzdelmei. Előbb a tavalyi idény 9-16. helyezettjei csapnak össze, majd fokozatosan csatlakoznak a nagyok is.

Október 5-én az odavágókat, míg október 9-én a visszavágókat rendezik a férfi kosárlabda Románia-kupa első fordulójában. Ezen körben a tavalyi idény 9-16. helyén végzett alakulatai lesznek érdekeltek és a párosítást a román szövetség már ki is közölte.

A második körben csatlakoznak az 5-8. helyezettek (BCM U Pitesti, Temesvári SCM, Bukaresti Steaua, Bukaresti Stiinta Dinamo), majd a harmadikban a legjobb négy – Nagyváradi VSK, Nagyszebeni CSU (címvédő), Kolozsvári U-BT, SCM U Craiova – alakulat.
 
A Final Fourt a tervek szerint február 8-9-én rendezik, még egyelőre ismeretlen helyszínen. Az elmúlt két esztendőben a négyesdöntőnek Sepsiszentgyörgy és Kolozsvár adott otthont, ahol érdekes módon Nagyvárad mindkétszer döntőt is játszott, ám tavalyelőtt Kolozsvártól, míg tavaly Nagyszebentől szenvedtek vereséget.

Amint arról korábban beszámoltunk a Szuperkupa döntője október 5-én lesz, míg a bajnokság október 12-én kezdődik.
 
Az I. forduló párosítása
Máramarosszigeti VSK – Galaci VSK
CSO Voluntari – ABC Atheltic Konstanca
CSM 2007 Focsani – Marosvásárhelyi VSK
Csíkszeredai VSK – Medgyesi VSK

A rovat legfrissebb hírei