Rajt a Szebeni Körversennyel, amennyiben megrendezik


A Nemzetközi Kerékpáros Körverseny (UCI) véglegesítette az idei esztendőre vonatkozó versenynaptárat.

Eddig csak előzetesnek volt mondható a Nemzetközi Kerékpáros Körverseny (UCI) versenynaptára, amely ezúttal már véglegesnek mondható. Romániában maradt az általunk is közölt három körverseny a naptárban, amelyhez ezúttal pontos dátumokat is lehet közölni.

A 2.1-es besorolású Szebeni Körversenyre július 2-5. között kerül sor, a 2.2-es besorolású Székelyföld Kerékpáros Körversenyére augusztus 4-8. között, míg a 2.1-es Román Körversenyre szeptember 8-13. között.

A Szebeni Körversenyre 21 csapat – 6 olasz, 3-3 romániai és lengyel, 1-1 svájci, cseh, malajziai, amerikai, lett, svéd, horvát, német – adta be a nevezését, akik között három PRO Kontinentális, 16 Kontinentális és egy válogatott csapat található. A kontinentális csapatok sorát erősíti a csíkszeredai Team Novák is. Utóbbiak a szebeni verseny mellett további három versenyen vesznek részt az idén: a székely körversenyen, a magyar- és a román körversenyen.

Érdekesség, hogy a Magyar Körversennyel egy időben rendezik a Tour de France-t is.

Ugyanakkor kérdések vannak továbbra is a körversenyek közül. A legutóbbi cikkünk óta nem változott az a megállapítás, hogy a Román Körverseny van a legjobb helyzetben, hiszen szeptember elejére remélhetőleg normalizálódik a járványhelyzet a világban.

A Szebeni Körverseny van a legnagyobb gondban, de a Székelyföld Kerékpáros Körversenyét is kérdések övezik.

A jelenlegi járványügyi előírások ugyanis engedményeket tettek a kerékpársportnak, ami az edzések újrakezdését illeti, de a versenyek megszervezése nagy talány. Az érvényben levő előírások szerint minden sportolót és kisegítő személyzetet tesztelni kell a versenyek előtt, továbbá nagy problémát jelenthet az elszállásolás, hiszen a sportolókat külön-különszobákba kell tenni. Ezen két tényező már alaposan megdobja a szervezési költségekre szánt összegeket.

A Szebeni Körversenyt alapul véve, amennyiben maximális sportolói létszámmal számolunk, – egy csapat 6 sportoló – akkor 126 kerékpározó fog rajthoz állni. Ez 126 tesztet jelent és 126 külön szobát. Ehhez jön hozzá még a kisegítő személyzet, a versenybizottság stb.

Óriási költségek ezek!

Fotó: Halmágyi Zsolt / sportfotopress.zenfolio.com

A rovat legfrissebb hírei