Elhalasztották a kézilabda-fesztivált


A kényszerű korlátozások miatt egy évet halasztották a fesztivált.

 2020. július 9-12. között Székelyudvarhelyen került volna sor a „Határok nélkül” címmel szervezett kézilabda és kulturális fesztiválra a Magyar Kézilabda Szövetség és a székelyudvarhelyi önkormányzat szervezésében. A koronavírus-járvány által okozott kényszerű korlátozások és a kialakult helyzet miatt a szervezők úgy döntöttek, idén nyáron nem tartják meg az eseményt, ám 2021 augusztusában sor kerülhet az eseményre. 

 
Számos anyaországi és határon túli magyar klub csapatai látogattak volna el a nyár közepén Székelyudvarhelyre, pályára lépett volna az Ilyés Ferenc által szervezett férfi All Star-válogatott a Szejke SK csapata ellen, a tervek és a szervezés állása szerint gazdag kulturális program színesítette volna a rendezvényt sztárfellépőkkel, a négy nap során főzőversenyre, színházi előadásokra, kézműves vásárra, történeti előadásokra is sor került volna, az anyaországból, valamint Székelyföldről, Partiumból, a Felvidékről és Délvidékről érkező utánpótláskorú játékosok kirándulásokon is részt vettek volna, a tervek szerint mintegy 300-400, 11-14 év közötti gyermek gyűlt volna össze a nyár közepén a Székelyföld fővárosában.
 
– A székelyudvarhelyi fesztivál nagyszerűen illeszkedett volna a nemzeti összetartozás évének idei programsorozatába, ezért is volt fájó a döntés és rosszul esik kimondani, hogy idén nem kerülhet sor az eseményre – mondta el Ilyés Ferenc, 229-szeres válogatott, kétszeres olimpiai 4. helyezett kézilabdázó, az MKSZ határon túli magyar kézilabdázásért felelős elnöki megbízottja. – Nagyon nagy öröm számomra, hogy a helyszín ráadásul szülővárosom, Székelyudvarhely lenne, ám még nem beszélünk múlt időben a fesztiválról, hiszen az álmunk és vágyunk az, hogy az idei év helyett 2021-ben összegyűlhessünk, az eredeti időpontban azonban felelősséggel nem vállalhatjuk a rendezést, hiszen a gyerekek, szüleik, edzőik és az érdeklődők egészsége a legfontosabb, és jelenleg még a júliusban érvényes helyi jogszabályi környezet sem ismert. Sajnos nem látjuk, hogy egy biztonságos, felszabadult eseményt tudnánk szervezni, márpedig éppen ez lenne a cél.
 
A Magyar Kézilabda Szövetség eltökélt szándéka a rendezés, a jelenlegi tervek szerint 2021. augusztus 19-22. között, hiszen az összetartozás, mint lelki kapocs óriási távlatokat nyithat a gyerekek számára is, ennek pedig egyik fő eszköze lehet a sport, a jövő évi Szent István nap közös megünneplésével is.
 

A rovat legfrissebb hírei