Klasszist igazolt a Brassó


Megvan a Brassói Corona első régi-új játékos igazolása.

 A Brassói Corona jégkorongcsapata is rálépett a gázpedálra és a 15 már meglevő játékosa mellett bejelentette az első légiós igazolását. Elsőre igencsak nagyot szólt ez.

Nem másról van szó, mint a 36 esztendős szlovák csatárról Tomas Klempáról. A sportolónak nem lesz új a brassói légkör, hiszen a 2016/2017-es idényben a sárga-kékek legeredményesebb játékosa volt miután az Erste Ligában 47 meccsen 72 pontot termelt, míg a román bajnokságban 43 egységet tett a neve mellé. Utóbbi kiírásban pedig román bajnoki címet is ünnepelhetett.
 
A szlovák U18-as válogatottban is megfordult csatár 2002 és 2014 között a tengerentúlon játszott, ahol az ECHL volt a legnagyobb szint, amit elért. Ezt követően igazolt a MAC Budapest csapatához, majd a Brassóhoz, hogy végül a három idényt a MAC-ban tudja le. Kelmpa itt is jól pontozó játékosnak bizonyult, hiszen a szlovák extraligában előbb 44, majd 41 pontot termelt, ami az utóbbi két idényt illeti.
 
Klempa egyben a 16. bejelentett játékosa a Brassói Coronának.
 
A Corona kerete
Kapusok: Patrik Polc, Tőke Zoltán.
Hátvédek: Mihály Ede, Gajdó Tamás, Andrei Haraga.
Csatárok: Roberto Gliga, Radim Valchar, Tranca Dani, Péter Balázs, Molnár Zsombor, Molnár Zoltán, Albert Zagidulin, Gajdó Balázs, Rares Vasile, Pavlo Boriszenko, Tomas Klempa (MAC Újbuda).
Másodedző: Zsók Levente.
 
Eltiltott: Bors Huba.
Távoztak: Bíró Gergő (Gyergyói HK), Bíró Mátyás, Bíró Ottó, Szabó Dávid.
 
Fotó: Brassói Corona / facebook
 

A rovat legfrissebb hírei