Popescu bénázásával került közelebb a címvédéshez a CFR Videóval


A játék nem volt az igazi, a végeredménnyel viszont elégettek lehetnek a kolozsváriak.

Három hónapnyi kihagyás után lépett pályára vasárnap este a bajnoki címvédő és listavezető Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, amely a bajnokság rangadóján a trónkövetelő FCSB-t fogadta és győzte le 1-0 arányban.

Érdekesség, hogy a téli szünet utáni első tavaszi fordulóban is ez volt a felállás, az erdélyiek pedig ugyanilyen arányban nyertek. Csakhogy akkor egy szépségdíjas találattal, most pedig egy öngóllal. A másik jelentős különbség, hogy február elején közel 10.000 szurkoló buzdított a lelátókon, ezúttal pedig néhány száz kartonbáb. A hangjukat pedig a Sevilla elleni Európa Liga mérkőzésről „kölcsönözték”.

Érdekes első félidőt vívott egymással a két csapat, mert ugyan a FCSB játszott némileg fölényben, Giedrius Arlauskisnak akadt több védeni valója is, némi ügyetlenkedés után mégis a kolozsváriak szereztek vezetést. Történt, hogy a 23. percben a „vasutasok” végezhettek el szögletet, a rövid kombináció után középre lőtt labdát pedig Ovidiu Popescu akarta kirúgni. De olyan szerencsétlenül találta el (félluftot rúgott), hogy az a hálóban kötött ki.

CFR Cluj - FCSB 1-0, autogol Ovidiu Popescu (23) - Etapa 3 Play Off I Liga 1 2020

Aboneaza-te la canalul nostru: http://bit.ly/2LW7UL1 CFR Cluj - FCSB 1-0, autogol Ovidiu Popescu (23) - Etapa 3 Play Off I Liga 1 2020 CFR Cluj - FCSB, echip...

A bekapott gól kicsit megfogta a vendégeket, Damjan Djokovic szabadrúgása után a CFR majdnem megduplázta előnyét, majd egy kisebb kavarodás után Billel Omrani lábáról gyűjtötte be a labdát Andrei Vlad kapus. Több dolga mégis Arlauskisnak akadt, aki a 40. percben előbb Denis Man, majd Florinel Coman lövését védte bravúrral.

Nem sokat változott a játék képe és sajnos a színvonala sem a második félidőre. Az első percekben ugyan a hazaiak tűntek aktívabbaknak, ám mindez nem tartott soká. A FCSB ismét átvette az irányítást, támadásépítésben gördülékenyebb játékot produkált, Coman és Man meg is dolgoztatta egy-egy alkalommal Arlauskist. De ennyi. A másik oldalon viszont még ennyit sem jegyezhettünk fel, Mario Rondon legnagyobb lehetőségénél is könnyedén védett Vlad.

Az volt az ember érzése, hogy a CFR nem nagyon akart, a FCSB pedig nem nagyon tudott többet kihozni a meccsből. A rangadó képét méltán tükrözi az egyetlen gól: csak egy szerencsétlen megmozdulás dönthette el ezt a csatát.

A kolozsvári vasutasok ezzel zsinórban 29. bajnoki mérkőzésükön maradtak veretlenek hazai pályán, az utóbbi 3 meccsükön még gólt sem kaptak, győzelmükkel pedig immár hét ponttal növelték előnyüket a FCSB-vel és a Craiovával szemben, amely azonban nem tudta lejátszani a Botosani elleni mérkőzését.

fotó: facebook.com/cfr1907

A rovat legfrissebb hírei