Balul sikerült bemutatkozás


A felvidéki Gyetván egy négycsapatos tornára hivatalos a Brassói Corona jégkorongcsapata, amely vereséggel kezdte a felkészülést. Lesz lehetőségük javítani.

A szlovák Extraligás Gyetva, Liptószentmiklós, a szlovák U20-as válogatott, illetve a Brassói Corona szerepel azon a négycsapatos tornán, amelyet Gyetván rendeznek.

A román jégkorong-bajnokság címvédője a Brassói Corona pedig a papíron leggyengébb ellenfelével a szlovák U20-as válogatott ellen kezdte meg a felkészülési meccseinek sorát. 
 
Július Pénzes tanítványai némi meglepetésre nem bírtak a szintén Extraligába szereplő korosztályos válogatottal. A csapatok fej-fej mellett haladtak, egyik csapat sem tudott meglépni a másiktól két góllal. Az utolsó 4 perc viszont nagyon izgalmasra sikeredett. Az 57. perc elején négyre egyenlítettek a szlovák fiatalok, majd a Brassó Fowlie Cody góljával két és fél perccel a vége előtt újra előnybe kerültek. A dráma a végére maradt. A fiatalok fél percen belül egyenlítettek, majd egy perccel a rendes játékidő vége előtt a győztes gót is megszerezték.
 
A Corona pénteken a házigazda Gyetvával, majd szombaton Liptószentmiklóssal játszik.
 
Eredmény
Brassói Corona – Szlovákia U20 5–6 (1–1, 1–1, 3–4)
Gólszerzők: Molnár Zs. (2., 40.), Péter B. (42., 54.), Fowlie (58.), illetve Durina (12., 59.), Sojka (22., 60.), Minárik (46.), Cenka (57.).

A rovat legfrissebb hírei