Két perc alatt bukta a meccset az OSK


Az első percben megvolt a vezetés, a hatodikban jogos góltól fosztották meg a háromszékieket, majd jött egy rövidzárlat…

 Az FC Hermannstadt után a FC Voluntari alakulatát fogadta a Leo Grozavu által dirigált Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházának 4. fordulójában. 

Egyértelmű győzelmi szándékkal léptek pályára a háromszékiek és a 26. másodpercben meg is volt a vezetés – egyben a szezon leggyorsabb találata is –, amely Carnat nevéhez fűződött. Alig pár perc múlva megvolt a második is Fülöp István révén miután egy jobboldali ívelést lőtt a gólvonalon túlra, ám a játékvezetők nem láttak gólt. A visszamutatásokon is egyértelműen látszott, hogy a vendégek cerberusa a gólvonalon túl fogta meg a játékszert…
 
Hiába minden perlekedés… A kontrából pedig már Niczulynak kellett résen lennie, rögtön két alkalommal is. A nagy kezdeti rohanást a percek pörgésével lezárták a felek és amolyan állóháború alakult ki a középpályán. A félidő végéhez közeledve viszont a vendégek oldalán jegyezhettünk érdemi akciót, de végül Vasvari menteni tudott.
 
A fordulást követen más-más arcukat mutatták a felek. A Sepsi OSK mintha lelassult volna, ellenben a vendégekkel, akik egyre gyakrabban találták magukat a székelyföldiek kapujának előterébe. Jöttek is a gólok. Igaz előbb egy szögletet követő kavarodásban Pascanu szerzett gólt, de les miatt végül érvénytelenítették azt. Három percre rá már nem volt pardon és Iordache az ötös sarkról kapásból mattolta Niczulyt. Ha ez nem lett volna elég újabb két perc elteltével újfent megzörrent az OSK hálója. A Sepsi ex-játékosa Szimionovszki kontrája végén Capatina lőtt gólt mintegy 14 méterről.
 
Leo Grozavu cserékkel próbálkozott a hajrára. Jöttek a támadó emberek, mint Fülöp Lóránd, vagy épp Tomas Diaz, de vagy fölé szállt a labda, vagy a védőfalban halt el, vagy épp a kapufán csattant, miként tette azt a 93. percben Fülöp István fejesénél.
 
A vendégek elvitték a három pontot Sepsiszentgyörgyről és nem sikerült leszakítaniuk magukról a középmezőnyt.
 
1. Liga, alsóház, 4. forduló
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – FC Voluntari 1–2 (1–0)
Gólszerzők: Carnat (1.), illetve Belu (68.), Căpățînă (70.).
Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Bouhenna, Tincu, Ștefan – Vașvari, Fülöp I., Ștefănescu (Csiszér, 69.), Achahbar (Deaconu, 54.), Carnat (Diaz, 81.) – Safranko (Fülöp L., 81.). Edző: Leo Grozavu.
Voluntari: Cojocaru – Belu, Achim (Balaur, 59.), Pașcanu, Kocic – Căpățînă (Bortoneanu, 80.), De Lucas, Gheorghe (Armaș, 89.), Sanoh (Tudorie, 46.), Mățan – Simonovski (Țîră, 80.). Edző: Mihai Teja.
 
Fotó: Sepsi OSK / facebook

A rovat legfrissebb hírei