Három erdélyi csapat is profitot termelt – a Sepsi a második!


Ennyit fizettek a csapatok a tavaly a játékosügynököknek!

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) előírásainak megfelelően immár harmadik éve teszik közzé az élvonalbeli klubok éves gazdasági mérlegeiket. Ebből kiderült többek között, hogy a 14 egyesületből mindössze hatan zárták profittal a 2019-es gazdasági évet.

A legnagyobb profitot, 1,8 millió lejt a Viitorul könyvelhetett el, köszönhetően a remek utánpótlásmunkának és a játékoseladásnak. Gheorghe Hagi csapata 8,5 millió euróért értékesített játékosokat az előző évben.

A második legnagyobb nyereséget a Sepsi könyvelhette el szám szerint 1,26 millió lejt, elsősorban a 4,5 millió eurós szponzori támogatásoknak köszönhetően. A harmadik helyen a Craiova áll 1,2 milliós bevétellel, a Kolozsvári CFR pedig a negyedik a rangsorban 1,1 millió lejes profittal – annak ellenére, hogy a Bajnokok Ligája- és Európa Liga-szereplése jutalmául majdnem 20 millió eurót kapott az Európai Labdarúgó Szövetségtől. Csakhogy a kolozsváriak 17 milliót fizettek csak a fizetésekre, ezen kívül 23 millió eurós adósságuk is van.

A kolozsváriakat a medgyesiek követik 350.000 lejjel, míg a Botosani 135.000 lejnyi pluszt könyvelhetett el.

A negyedik erdélyi gárda, a Hermannstadt viszont már 1,55 millió lejes veszteséget könyvelhetett el. Közel sem a legnagyobbat azonban, a FCSB ugyanis 4,5, a Dinamo 1,86, az Astra pedig 1,58 millió lejes mínusszal zárta a tavalyi évet.

A gazdasági mérlegből az is kiderül, hogy a klubok 10.880.000 lejt fizettek 2019-ben az átigazolásokban közreműködő ügynököknek. Egy évvel korábban ez az összeg még csak 4,3 millió lej volt...

fotó: facebook.com/osksepsi

A rovat legfrissebb hírei