Benedek Roland születésnapi ajándéka


Negyedik idényét kezdi meg Gyergyószentmiklóson.

 Miskolcról hazatérve negyedik szezonját kezdheti Gyergyószentmiklóson a 24 esztendős Benedek Roland, aki ifjúsági éveiben Debrecenben és Miskolcon is megfordult, majd a 2016/2017-es idényben tért haza az akkor még Gyergyószentmiklósi Progym néven futó alakulatba.

Azóta rendre helyet kap a felnőtt keretben és az Erste Ligába visszatérő, immár Gyergyói HK csapatában. Szerződéshosszabbítását pedig épp 24. születésnapja alkalmából jelentette be a klub.
 
„Ma ünnepli 24. születésnapját tehetséges csatárunk Benedek Roland. Boldog születésnapot kívánunk!

Ugyanakkor öröm számunkra, hogy bejelenthetjük, Roland a következő szezonban is piros-fehérben játszik, és igyekszik minél többet hozzátenni a kitűzött céljaink eléréséhez.

Biztosak vagyunk benne, hogy mindent belead, hogy egyik erőssége legyen a csapatnak, és megragadja a lehetőséget, hogy gólokkal, gólpasszokkal, és az edző által rászabott munka lehető leghatékonyabb szintű teljesítésével igazolja tehetségét.

Nagy dolgokat szeretnénk elérni, és ehhez nagyon sokat kell majd hozzátennünk mindannyiunknak. Ehhez kívánunk erőt, kitartást!
Isten éltessen Roli, és hajrá!
Hajrá Gyergyó!”
 
– áll a Gyergyói HK közleményében.
 
Benedek Roland a GYHK 19. bejelentett játékosa.

A GYHK kerete
Kapus: Jordon Cooke.
Hátvédek: Igor Bobcek, Ferencz-Csibi Róbert, Góga Attila, Timur Raszulov, Fejes Nándor (MAC Újbuda)., Mitch Jones, Nagy Csaba.
Csatárok: Csergő Hunor, Péter Zsolt, Szabó Pál Krisztián (Hydro-Fehérvár AV19), Szigeti Ákos (MAC Újbuda), Silló Arnold (Dunaújvárosi Acélbikák), Eric Neiley (Atlanta Gladiators), Sára Tibor, Bíró Gergő (Brassói Corona), Mark Matheson (Nottingham Panthers), Barabás László, Benedek Roland.
Vezetőedző: Malcolm Cameron.
Másodedző: Szilassy Zoltán (UTE).
 
Távoztak: Antal Zsombor (csatár), Orbán Szilárd (hátvéd).
 
Fotó: GYHK / facebook

A rovat legfrissebb hírei