Nem tágít a csapat mellől


Egész életében szülővárosának csapatában játszott. Ez a jövőben sem változik.

 Megvan a Gyergyói Hoki Klub 21. játékosa a soron következő bajnoki idényre.

Ezúttal Kozma Zsoltot jelentették be a klubnál, aki egész életében a gyergyói színeket képviselte, jóban-rosszban.
 
„Tapasztalt, megbízható, stabil tagja a Gyergyói Hoki Klub védelmének Kozma Zsolt, és a 2020-2021-es szezonban is így lesz! Örülünk, hogy ezt is bejelenthetjük!

Az ilyen játékosról mondják, hogy legfontosabb számára a biztonság, hogy a csapatot megóvja a hátránytól. Ennek köszönhetően a büntetőperceinek száma is alacsony. Fontos szempont ez is. Alázattal végzi a rábízott munkát, akár az edzésen, akár élesben a tétmeccseken is.

És a szurkolók számára még fontosabb, hogy hazai játékos, itt Gyergyóban született, és egy rövid időszakot leszámítva egész karrierje során piros-fehérben játszott. Volt, hogy a megélhetés miatt fel kellett adnia az álmait, és levetnie a korcsolyát, de a jégkorong szeretete mindennél erősebben élt benne, visszatért a jégre és talán jobb játékos is lett mint amilyen korábban volt.

Most ő is keményen készül, hogy segítse a csapatot a legmagasabb célok elérésére.
Hajrá Zsoli, jó, hogy ezután is velünk leszel!
Hajrá Gyergyó!”
 
– áll a GYHK közleményében.
 
A GYHK kerete
Kapus: Jordon Cooke.
Hátvédek: Igor Bobcek, Ferencz-Csibi Róbert, Góga Attila, Timur Raszulov, Fejes Nándor (MAC Újbuda)., Mitch Jones, Nagy Csaba, Kozma Zsolt.
Csatárok: Csergő Hunor, Péter Zsolt, Szabó Pál Krisztián (Hydro-Fehérvár AV19), Szigeti Ákos (MAC Újbuda), Silló Arnold (Dunaújvárosi Acélbikák), Eric Neiley (Atlanta Gladiators), Sára Tibor, Bíró Gergő (Brassói Corona), Mark Matheson (Nottingham Panthers), Barabás László, Benedek Roland, Elekes-Darabont Hunor Csaba.
Vezetőedző: Malcolm Cameron.
Másodedző: Szilassy Zoltán (UTE).
 
Távoztak: Antal Zsombor (csatár), Orbán Szilárd (hátvéd).

A rovat legfrissebb hírei