Szabó Norbert: hajsza a világkupa szereplésért


Július elején nagyot bukott és több értékes futamot kellett kihagyjon Szabó Norbert pályakerékpáros, aki a hétvégén tért vissza az ukrajnai Lvivben megrendezett CL2-es pontszerző versenyen. Cél a világkupa.

Két hónapnyi kihagyás után tért vissza a pályakerékpározók mezőnyében Szabó Norbert a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC versenyzője, akinek pontokat sikerült szereznie. Még júliusban a Dublinban megrendezett CL1-es kategóriájú versenyen keirini előfutamban nagyot bukott Szabó, aki teljesen át kellett írja a felkészülési menetrendjét, hiszen célja a világkupára való kvalifikáció volt, ahonnan olimpiai kvótát lehet szerezni a jövő évi ötkarikás játékokra.

Tokió lebegett a háromszéki versenyző szeme előtt és sikerült újra bekapcsolódnia a nemzetközi körforgásba. Ugyanakkor a kihagyás miatt veszélybe került a világkupán való részvétele. Júliusig keirinbe 566, míg sprintben 616 pontot sikerült összeszednie, míg a sok éves tapasztalat azt mutatja, hogy a világkupához legalább 850-900 pontra van szükség.
 
Ehhez négy versenyen kell minél több pontot szerezzen: az ukrajnai Lvivben, a litvániai Panevezysben, a Csehország fővárosában Prágában (szeptember 6-7.), illetve Barcelonában (szeptember 14-15.).
 
Az elsőt futamot Szabó le is tudta a hétvégén. Lvivben CL2-es (CL1-es versenyen 200, míg CL2-es versenyen 100 pontot lehet szerezni maximálisan) kategóriájú versenyt rendeztek. A sepsiszentgyörgyi sportoló az ukrajnai versenyen előbb keirinben állt rajthoz, ahol az első napon megnyerte a selejtezőt és bejutott a középdöntőbe, majd futam közben az egyik ukrán ellenfele elesett előtte, így nagyot kellett mentenie, hogy kikerülje, viszont hátrányba került az élen haladókkal szemben, és nem jutott a legjobb hat közé, a B-döntőben pedig a 7–12. helyért versenyzett, végül azonban 8. lett és 55 pontot kapott. Sprintben a harmadik legjobb idővel teljesítette a selejtezőt, majd könnyedén negyeddöntőbe jutott, ahol kikapott, így az 5. pozíció mellett 70 pontot szerzett.
 
– Úgy gondolom, hogy a hétvégi eredményem közepesnek mondható. Véleményem szerint az erőnlétem jó volt, viszont taktikai hibákat vétettem, és ezek sokba kerültek, hiszen nem szereztem annyi pontot, amennyit szerettem volna. A begyűjtött 125 pont sem elhanyagolható, azonban ennél jóval több van bennem. Utazom Litvániába, ahol a következő két hétben folytatom a felkészülést, majd augusztus 30-án és 31-én próbára teszem magam a panevėžysi nemzetközi versenyen – mondta a Sepsi-SIC közösségi oldalának Szabó.
 
A nemzetközi ranglistát közvetlenül a barcelonai verseny után zárják és ekkor derül ki, hogy Szabónak sikerült-e a célt elérnie. Ezt követően sem marad verseny nélkül, hiszen a bulgáriai Plovdivban októberben rendezik a román bajnokságot.

A rovat legfrissebb hírei