Megpróbálják megszervezni


Sok a kérdőjel Székelyföld Kerékpáros Körversenye körül, de a rendezők mindent megtesznek, hogy ne szakadjon meg a sorozat.

Augusztus 5-8. között rendezik a Székelyföld Kerékpáros Körversenyét, amely körül a romániai járványügyi helyzet miatt egyre nagyobb a bizonytalanság.

A főszervezőnek, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, élén Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel, kimondott célja, hogy tető alá hozzák a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség versenynaptárában szereplő 2.2-es besorolású versenyt.

„Csíkszereda városvezetője szerint rendkívüli bizonytalanság és fejetlenség uralkodik az országban, ennek ellenére Csíkszereda megpróbál kiszámítható maradni a kulturális és a sportrendezvényeket illetően is. Ennek jegyében augusztus 5–8. között készül – a partner önkormányzatokkal együtt – megszervezni a Székelyföld Kerékpáros Körversenye, augusztus 9-én pedig a Tusnád Ásványvíz Székely Maraton elnevezésű sporteseményt. A Székelyföld Kerékpáros Körversenyét 2007 óta szervezi Hargita és Kovászna megye, valamint több székelyföldi város önkormányzata. Ráduly hangsúlyozta: ez Székelyföld legrangosabb, nemzetközi szinten is jegyzett, évente visszatérő sporteseménye, amelynek idegenforgalmi szempontból is jelentős húzóereje van, hiszen a költségvetés hozzávetőleg egyharmada – mintegy 100 ezer lej – a szállással és étkezéssel kapcsolatos költségeket fedezi.” – áll a polgármesteri hivatal közleményében.

A körversenyt a szokásoknak megfelelően a Sepsiszentgyörgy utcáin zajló prológ vezetné fel, majd jönne a háromszéki Kastély etap, míg a harmadik napon a a közel 200 km-es hegyes Király etap. A viadalt szombaton, augusztus 8-án, két félszakasz zárná. Előbb egy egyéni hegyi időfutam szerepel a programban, majd Csíkszeredából indulva Felcsík és Alcsík érintésével a megyeszékhely utcáin zárulna a verseny.

Ráduly Róbert Kálmán beszámolója szerint a belföldi csapatok mellett Magyarországról, Ausztriából, Olaszországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Kazahsztánból vagy épp Bahreinből is jelentkeztek csapatok.

Az igazi fokmérője, annak, hogy meg lehet rendezni Székelyföld Kerékpáros Körversenyét az a Szebeni Körverseny lesz, amelyet a tervek szerint július 23-26. között rendeznek.

Fotó: Halmágyi Zsolt / sportfotopress.zenfolio.com

A rovat legfrissebb hírei