Sánta Szabolcs visszatért korábbi sikerei színhelyére


A 33 éves játékos 2011-ben egyszer már bajnok lett régi-új csapatával.

Sánta Szabolcs nyolc év után visszatér Kolozsvárra és az U-BT férfi kosárlabda-csapatában folytatja pályafutását – jelentette be az erdélyi egyesület hétfő délután.

A Marosvásárhelyen született játékos az évtized elején már szerepelt a „fekete-fehér” egyesületben, nem is akármilyen eredménnyel. „Szabolcs megismerte már a siker ízét klubunk színeiben, 2011-ben tagja volt a bajnokságot nyerő csapatnak”, írja hivatalos honlapján az U-BT.

A 33 éves játékos 2008-ban mutatkozott be a román élvonalban, majd egy évvel később részt vett a világ legerősebb bajnokságának, az NBA-nek a draftján. Sikertelenül, mivel egyetlen csapat sem választotta ki. Ezt követően játszott Marosvásárhelyen, a Bukaresti CSM-ben, a Steauában, az Energia Rovinari együttesében, illetve legutóbb a BCM U Pitesti csapatában. A legutóbbi szezonban 4,6 pont, 3,5 labdaszerzés és 0,8 blokk volt a mérlege. Egy évvel korábban, még a Marosvásárhely színeiben, remekelt: sem a labdaszerzések, sem pedig a hatékonysági index terén nem akadt nála jobb hazai játékos az egész bajnokságban.

Sánta az U-BT ötödik nyári igazolása a venezuelai Gregory Vargas, a bosnyák Andrija Sztipanovics, a kubai Karel Guzman és a kanadai Justin Edwards után, egyben a negyedik romániai játékos a keretben a sepsiszentgyörgyi kapitány, Kuti Nándor, a szatmárnémeti Vida Dávid, illetve Stefan Grasu mellett. Az igazán kozmopolita keret tagja továbbá a litván Donatas Tarolis, az amerikai Patrick Richard, valamint a horvát Karlo Zganec.

A rovat legfrissebb hírei