Ronaldinhótól Székelyudvarhelyig - A Góbék diktálják a tempót


Az egész országot megcélozza a teqball-mozgalom.

Hétfőtől mindenki számára elérhetővé vált Székelyudvarhelyen is az alig négy éves, ám már a fél világot meghódító sportág, a teqball. A világ legtöbb világbajnoki érmével (két arany, négy bronz) rendelkező klubja, a Góbék Teqball Team ugyanis felállított három asztalt az udvarhelyszéki város stadionjában, ezzel szeretvén elérni, hogy minél többen megismerkedjenek a játékkal.

A teqballt magyar fejlesztők találták ki és tulajdonképpen a labdarúgás és az asztalitenisz ötvözete, amelyet domborúan meghajlított síkú, középen plexiüvegből készült „hálóval” elválasztott asztalon játsszák foci-labdával. A sportágat nem kisebb személyiség, mint a PSG, a Barcelona és a Milan korábbi világbajnok klasszisa, Ronaldinho mutatta be 2016-ban Budapesten. Egy esztendővel később már az első világbajnokság következett, amelyet azóta évente rendeznek meg. A teqball azóta 120 országba jutott el, mi több, 55 országban már saját szövetsége is van.

A Góbék Teqball Team most pedig mozgalmat indított annak érdekében, hogy a sportág egyre ismertebb legyen Erdélyben, Romániában is. Ennek érdekében hétfő óta minden hétköznap délután 18.00 órától ki lehet próbálni a teqballt Székelyudvarhelyen, a stadion területén.

Akkora az érdeklődés, hogy az első két asztalt egy újabbal is ki kellett egészíteniük, az eredetileg két hétre tervezett próbaidőszakot pedig az iskolakezdésig meghosszabbították.

GÓBÉK Teqball Team

Vendégünk Ilyés Szabolcs a Góbék Teqball Team részéről, témánk a hétfőn életre hívott Teqball-mozgalom. Berúgták a motort és hosszú távra terveznek nemcsak Udvarhelyen, hanem egész Udvarhelyszéken. SMS: 0757-57-51-71 Az adást online itt hallgathatjátok: https://myonlineradio.hu/star-radio Our guest Ilyés Szabolcs from the Góbék Teqball Team, our topic is the Teqball movement on Monday.

A rovat legfrissebb hírei