Holtidényben Új-Zélandon gyűjtött ezüstöt


Nem újdonság, hogy vannak jégkorongozók, akik a nyári felkészülés helyett olyan ligába igazolnak, ahol ezen periódusban zajlanak a nemzeti bajnokság küzdelmei. Láday Tamás Új-Zélandon szerzett ezüstöt.

Bevett gyakorlat egyes játékosoknál, hogy az európai aktív szezon lejárta után egy rövid pihenőt követően nem szárazon készülnek a következő kiírásra, hanem jégen, méghozzá szervezett bajnokság keretében.

Például Új-Zélandon, ahol nyáron szervezik a jégkorong-bajnokságot. Van ugyanis itt egy magyaros csapat a West Auckland Admirals, amelynek trénere a gyergyószentmiklósi születésű Kercsó Csaba., aki a mostani sikeres magyar jégkorong alapjait letevő Kercsó Árpád testvére. Kercsó Csaba pedig minden évben igyekszik csapatához csábítani egy-egy magyar játékost. Az idén a csíkszeredai születésű, pályafutását azonban Székesfehérváron töltő, ám a soron következő bajnoki idénytől a Csíkszeredai Sportklubot erősítő Láday Tamást sikerült meggyőznie.
 
A 23 esztendős termetes védő, aki már nemcsak a magyar ifjúsági, hanem a felnőtt válogatottban is bemutatkozott 19 alapszakasz meccsen 21 (7+14) pontot termelt, hathatósan hozzájárult, hogy az Admirals döntőbe kerüljön. Itt az alapszakaszt nyerő Skycity Stampede volt az ellenfél, azzal az Ian McIntoshal a keretében, aki korábban megfordult már Csíkszeredában is.
 
A döntőt végül az Admirals összesítésben 2–0-ra (8–4, 6–2) veszítette el, ám Láday a bajnokság ezüstérme mellett a védők között is 2. legjobb játékos lett, míg a teljes mezőnyt tekintve a nyolcadik.
 
A hátvéd némi pihenőnap után augusztus 24-én csatlakozik a jeges tréningeket augusztus elején Csíkkarcfalvcán megkezdő Sportklubhoz.
 

A rovat legfrissebb hírei